Ingyenesen megtekinthető szemlefilmek a Filmkliken!

Film

Lajkó Félix a Delta című filmben

Közeleg a legnagyobb hazai filmünnep, a 39. Magyar Filmszemle. A mustra ideje alatt minden évben számos pótvetítést is tartanak a szervezők, hiszen a nagy érdeklődés ezt évről évre igényli. Így is gyakran előfordul azonban, hogy a közönség egy része sajnos lemarad egyik-másik alkotás bemutatásáról. Ezen segít most a Filmklik, amely a közönség otthonába is elviszi a szemlefilmeket!

Ez az első alkalom a Magyar Filmszemle történetében, hogy az ott szereplő alkotások egy jelentős részét - a magyar.film.hu támogatásával - a közönség az interneten keresztül is megtekintheti, ráadásul ingyenesen - adta hírül a Budapest Film. A fesztivál ideje alatt több mint hetven (!) alkotás válik streamelve elérhetővé a Filmklik.hu oldalán, ezek nagy része dokumentum-, illetve kísérleti és kisjátékfilm, de szép számmal találunk köztük tudományos ismeretterjesztő, és kreatív dokumentumfilmet, sőt filmverset, moziklipet is. Az alkotások közül huszonhat a verseny-, a többi a bemutató szekcióban látható a Magyar Filmszemlén.

A tavaly nyáron indult filmklik.hu hetente új premierekkel örvendezteti meg látogatóit, akik több száz nagyjáték-, dokumentum- és kisjátékfilmből álló katalógusából válogathatnak. Decemberben pedig megrendezte az első hazai on-line filmfesztivált, az Európa Filmhónapot, amelynek során tizenegy korábban idehaza sehol be nem mutatott európai alkotást láthatott a közönség az interneten keresztül.