A film készítői valószínűleg a történetvezetésben, a dialógusokban és a színészeknek (közöttük a számos amatőr közreműködőnek) adott instrukciók tekintetében igénybe vették a dél-amerikai szappanoperagyárak tapasztalt jómunkásembereinek segítségét, így sikerült leforgatni a Hogyan háborúzzunk tökösen a világ végén? című oktatófilmet. Ha Hofi Géza élne, a Las Cruces úgy meginspirálná, mint ahogy a Rózsa Sándor tette közel negyven éve. Igaz, esetünkben egy Commandante vonja össze időnként hosszú bozontos vonallá nőtt szemöldökét, hogy két vonás között pártaktívák modorában oktassa ki mindentudóan a távolba (más megfogalmazásban: üres tekintettel a semmibe) révedő szemű kis csapatának tagjait, akik között a gerilla- és partizánfilmek sablonjának megfelelően van egy, a háborúban szerelmét elvesztő lány, egy fiatalember pedig két machetával szamurájmódra két ellenséges erőt is levág.
Keserű élethez keserű kávé jár - hangzik az aranyigazság (vagy ócska közhely, attól függ, honnan nézzük), a kisiskolások meg a "Szeretem hazámat, Guatemalát" mondat betűzésével tanulnak olvasni. A harcra készülést (bár az ellenségről a 65. percig egyébként csak beszélnek, és kezdünk gyanakodni, hogy együtt érkezik Godot-val) kis életképek szakítják meg a faluból: az orvosgerilla fogat húz, leginkább köcsögfára emlékeztető farönköt ásnak csapda gyanánt a nagyjából öt házból álló falu "határába", azaz néhány méterre az egyik háztól (ha ez megmenti őket egy egész hadseregtől...), a szellemektől kérnek segítséget a helyiek. Akik közül egy nem hisz a Commandanténak, és életmentésképp fiúruhába öltöztetett lányával (naná, hogy első szerelembe esik egymással a hamvas ifjú hölgy és az egyik gerillafiú) az éj közepén megszökik a faluból. És ez lesz a végzete, mert a kormányerők megkínozzák fizikailag, olyan piros a fehér csempe, hogy annyi vérveszteséghez legalább két jól megtermett férfiember szükséges.
A falu képei meleg napfényben ragyognak, néhány kocka azonban hideg szürkéslila. Ezek 2006-ban mutatják a gerillák két decensen megőszült túlélőjét a lemészárolt lakók exhumálásán és temetésén. Ha szerencsétlenek valahonnan fentről vagy lentről nézik saját történetüket, remélem, kikérik maguknak.
