Ír filmnapok a Művész moziban

Film

Az esemény célja, hogy olyan, nemzetközileg is nagy sikert aratott ír filmeket mutasson be a hazai közönségnek, amelyeket eddig még nem láthattunk Magyarországon.

Minden bizonnyal a legnagyobb érdeklődés Aisling Walsh 2003-ban, Aidan Quinn főszereplésével készült filmjét, a Dal egy agyonvert fiúért fogja övezni, amely számos díjat hozott el az európai filmfesztiválokról és komoly botrányt kavart a katolikus egyház berkeiben is. A Peter Mullan rendezte Magdolna nővérek "testvérpárjának" is tekinthető, valós eseményeken alapuló történet egy énektanárról szól, aki egyedüli civilként modern pedagógiai módszerekkel próbálkozik a keresztény testvérek által irányított St. Jude Fiúiskolában.

Az idei Tullamore Dew Ír Filmnapok érdekessége, hogy rengeteg izgalmas, rémisztő, sejtelmes thrillert láthatnak majd a nézők, így például Robert Quinn: Holttestek című munkáját, vagy Johnny Gogan: Térképész című filmjét. Az előbbi egy valódi filmtoposznak számító alapötleten nyugszik: Tommy (Andrew Scott), az életét lazán élvező dublini srác kriminális helyzetben találja magát, amikor exbarátnője, Jean egyik heves vitájuk során elesik, és halálosan megsebesül. Tommy végül a következményektől rettegve úgy dönt, hogy a holttestet elrejti.

A Térképész egy politikai töltetű thriller, amelyben egy kartográfus, Richie Markey (Brian F. O'Byrne) Észak-Írországba érkezik térképet készíteni a vidékről, hogy aztán egy rejtélyes gyilkosságok nyomára bukkanjon.

A Filmnapokon műsorra tűzik még Geraldine Creed - saját ötlete nyomán készült - Káoszát, Ian Fitzgibbon színész-író-rendező Üvegpörgetés című vígjátékát, valamint az elsőfilmes rendező, Elizabeth Gill művét, az Arany az utcán-t. Ezen túl látható lesz egy rövidfilm is, a Minták, amely egy szívszorító testvérbarátságot jelenít meg. A 19 perces alkotást a 28 éves Kirsten Sheridan jegyzi, akit 2004-ben Oscar-díjra neveztek a Jim Sheridan rendezte Amerikában forgatókönyvéért.