Irány Irán!

Film


dariushmehrjui_atehen_x.jpg
A tehén

A filmhét műsorát az iráni nagykövetség által felajánlott filmekből válogatták a szervezők. Ez a tíz produkció, amelynek többsége az elmúlt években készült, a mai iráni film egészébe ad betekintést.

 
Az iráni új hullámot elindító egyik alapmű, A tehén (1969) és még számos jelentős alkotás rendezője, az élő klasszikusként tisztelt Dariush Mehrjui szokásához híven 2004-ben is irodalmi adaptációval jelentkezett (A mama vendégei), a hazájában nemcsak film-, hanem színházi rendezőként, sőt színdarabíróként is igen elismert Bahram Beizai pedig az iráni filmtörténetekből kihagyhatatlan, rejtélyes és formabontó 1992-es alkotásával, az Utazókkal képviselteti magát.
 
Az újabb generáció jellegzetességeit mutatja fel 1999-es kasszasikerével, A mennyország színével Majid Majidi. Két produkcióval (Közel, mégis oly távol, Holdfényben) szerepel a programban Seyyed Reza Mir-Karimi író-rendező, aki sajátosan és mégis egyetemes érvénnyel vizsgálja a hit kérdését.
 
Két film foglalkozik az Irakkal nyolc éven át vívott háborúval: az egyik (A hideg könnye) szerelmi történetbe ágyazva, a másik (Busz az éjszakában) minimalista példázatként, de egyaránt megrendítően, és mélységesen humanista, pacifista üzenettel. Akárcsak Majidi, A köd függönye mögött rendezője is egy fogyatékos kisfiú szemszögéből mutatja be a felnőttek világát, és szinte észrevétlenül jut el drámai magaslatokba.
 
És végezetül az iráni filmben sok év szünet után egyre inkább előtérbe kerülő nők jellegzetes példája a Tranzit kávézó  önállóságra törekvő, fiatal özvegyasszonya. A nálunk szinte ismeretlen iráni vígjátékot pedig - A mama vendégei szelídebb hangvételénél jóval harsányabb - Házasság iráni módra képviseli.
 
A részletes program
november 20.  
18:30 Távol s közel (Közel, mégis oly távol)
20:30 Eljő a nap
 
november 21.  
20:30 A mennyország színe
 
november 22.
16:30 A köd függönye mögött  
18:30 A hideg könnye
20:30 Utazók  
 
november 23.  
18:30 Tranzit kávézó  
20:30 Az éjjeli busz (Busz az éjszakában)
 
november 24.  
20:30 A mama vendégei  
 
november 25.
20:30 Házasság iráni módra  
 
november 26.  
20:30 Holdfényben