Iskolát indít a világ legnagyobb filmarchívuma

Film

(MTI) -  A világ audiovizuális öröksége elsőszámú archiválási központjának számító INA 2,5 millió órányi programja évente 300 ezer órányi felvétellel növekszik, amellyel párhuzamosan az intézmény 850 ezer órányi pusztulásra ítélt felvétel megmentésével is foglalkozik. Céljai között szerepel az elmúlt hetven év valamennyi francia rádiós és televíziós műsorának digitális átírása és megőrzése. 
    A hagyományos analóg rendszerről digitálisra átálló audovizuális világ újfajta szakmai kompetenciát kíván munkatársaitól. Ennek kielégítésére indítja el jövő ősztől az INA ötéves felsőfokú audiovizuális iskoláját két szakon. A "producer-kiadás" szakos hallgatók mindenféle eszközre (televízióra, internetre, mobiltelefonra) készülő audiovizuális project lebonyolítását ismerik meg a gazdasági szinttől a művészi kérdésekig. A "kulturális örökség igazgatása és konzerválása" szakon pedig a diákok azt tanulják meg, hogy az archiválandó felvételeket milyen szempontok szerint kell értékelni, osztályozni, majd digitalizálásukat megszervezni.  
    Az audovizuális főiskolára bármely érettségi után legalább három év egyetemi tanulmánnyal rendelkező diák jelentkezhet április 30-ig. A pályázati anyagok alapján kiválasztott diákok felvételi vizsgán vesznek részt, amely írásbeli és szóbeli részből áll. A szakonként 20 diákkal induló képzésre az éves beiratkozási díj 1500 euró (380 ezer forint) lesz.
    Az INÁ-nak az egyedülálló kulturális repertoáron kívül fejlett technikai eszközök és a világ minden táján együttműködő felsőoktatási intézményeknek köszönhető magasan képzett tanári kar áll rendelkezésére.
    Az érdeklődő diákok március 13-án, valamint április 3-án és 5-én nyílt napon vehetnek részt. (Cím: 4, avenue de l'Europe, Bry-sur-Marne, Franciaország. Tel: +33 1 49 83 21 75. internet: www.ina.fr)