Jackman mint Avon-tanácsadó

Film

A hírek szerint a színész a filmet gyártó 20th Century Fox stúdióval hat számjegyű megállapodást kötött a komédia főszerepének eljátszására, melynek cselekménye egyébként némileg az Alul semmi című brit "megélhetési vígjátékéra" emlékeztet. 

A sztori szerint egy csapat autókereskedő elveszíti az állását, és egyikük Avon-tanácsadóként helyezkedik el, és vonzó megjelenését használja fel női vevői körében arra, hogy minél jobb eladásokat produkáljon a sminkszerekkel. Ezt követően annak érdekében, hogy megnyerjenek egy regionális eladási versenyt, a férfi barátait is beszervezi a kozmetikai céghez ? számolt be a Daily Variety. 

Jackman nemcsak főszereplője, de egyik producere is lesz az Avon Mannek Seed Productions-beli cégtársával, John Palermóval (egyebek mellett a Szex telefonhívásra és az X-Men kezdetek producere) és a Krasnoff Foster Entertainment vezetőjével, Gary Fosterrel (a Daredevil, az Elektra és A szellemlovas egyik producere) együtt. 

Azt még nem lehet tudni, mikor kezdődik a forgatás, vagy hogy mikor mutatják be a filmet, de azt már igen, hogy a forgatókönyvet A randiguru írója, Kevin Bisch jegyzi majd. Hugh Jackmant korábban olyan alkotásokban láthattuk, mint a Kate és Leopold, a Kardhal, az X-Men-filmek, a Van Helsing, A tökéletes trükk, a Füles, A forrás, a Szex telefonhívásra vagy az Ausztrália