Jancsó Miklóssal filmezik a szlovákiai Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes

Film

(MTI) - Hégli Dusán, az Ifjú Szivek művészeti vezetője és koreográfusa az Új Szó című szlovákiai magyar napilapnak elmondta: augusztus első felében 10-12 napon át dolgoznak a filmben; a forgatás színhelye az alsó-ausztriai Rappottenstein vára lesz.
 
 
 

Az egyetlen szlovákiai magyar profi táncegyüttest Novák Ferenc  ajánlotta a rendező figyelmébe. Az Ifjú Sziveket a néptánc avatott tolmácsolójaként ismeri a szlovákiai és a határokon túli közönség. A magyar filmtörténet meghatározó alakjának számító rendező legújabb munkájában azonban nem a megszokott szerepkörükben mutatkoznak be a Szivek táncosai: a reneszánsz korban játszódó történethez korabeli táncokat és koreografált mozdulatsorokat kér tőlük Jancsó Miklós.

 
A táncegyüttesnek ez lesz az első játékfilmes szereplése. Arra a kérdésre, milyen várakozással tekint az együttes a forgatásra, Hégli Dusán azt válaszolta: "Engem személy szerint azért is nagyon érdekel, mert a legutóbbi műsorunkban, a Tánc húros hangszerekre, ütőkre és zongorára címűben mi is alkalmaztuk a filmes, illetve a videótechnikát, és továbbra is szeretnénk vele foglalkozni. Ezért is izgalmas lehetőség részt venni egy ilyen filmes alkotói munkában. Másrészt nagy megtiszteltetés számunkra, hogy együtt dolgozhatunk Jancsó Miklóssal, és mellette olyan művészekkel, mint Cserhalmi György vagy Mucsi Zoltán. Ilyen személyiségekkel két hetet együtt tölteni egy munkafolyamatban, azt hiszem, mindenki számára komoly kihívás".