A filmre Cselényi László, a Duna Televízió elnöke talált rá évekkel ezelőtt a régi New York-i Magyar Ház többször beázott pincéjében. Az egyetlen olyan mozgóképet, amely megörökíti Jászai Marit, illetve az egyetlen fennmaradt magyar némafilmet, amelyen a később Victor Varconi néven Hollywoodban híressé vált Várkonyi Mihályt láthatjuk játszani.
A Duna Televízió elnöke elmondta, hogy kolozsváriként és filmrendezőként egyaránt megtiszteltetésnek és kivételes szerencsének tartja, hogy éppen ő talált rá Kertész Mihály A tolonc című némafilmjére, amely több szempontból is igen értékes darabja a fennmaradt magyar némafilmek csekély számú gyűjteményének. Az alkotás a második legrégibb előkerült magyar néma játékfilm az 1912-ben rendezett Keserű szerelem után. Kertész Mihály 1919-ig több mint negyven némafilmet rendezett Magyarországon, de csak kettő maradt meg: az 1917-ben készült Az utolsó hajnal című játékfilm és az 1919-ben gyártott Jön az öcsém című rövid propagandafilm.
Az alkotás a kolozsvári korszak második évében készült Janovics Jenő cégénél, a Proja filmgyárban. Cselényi emlékeztetett arra, hogy Janovics irányítása alatt kezdte rendezői karrierjét Korda Sándor, és kapta meg komoly felkéréseit Kertész Mihály is.
Gyürey Vera, a Magyar Nemzeti Filmarchívum igazgatója tájékoztatása szerint Cselényi igazi filmtörténeti kuriózumot juttatott haza, a szakemberek pedig 2008-ban megkezdték a restaurálási munkákat, hogy megőrizzék az utókornak az egyik legkorábbi magyar fikciós filmet, azonban itthon nem volt elég forrás a Kertész-némalm felújításához. Mivel a munkák elvégzéséhez tetemes összegre, közel 20 millió forintra lett volna szükség, a holland filmmúzeum felajánlotta segítségét, és egy évvel ezelőtt az amszterdami Haghefilm laboratóriumában megkezdték A tolonc restaurálását.
Gyürey Vera elmondta, hogy a film korabeli eljárással színezett, úgynevezett virazsírozott kópiája zsugorodott állapotban került az Archívumba. Egyik tekercse el is ázott, ezt azonban sikerült gyorsan megszárítani, így az emulziós réteg szerencsére nem károsodott. A szárítást követően a nitrófilmek számára legkedvezőbb hőmérsékleten és páratartalom mellett helyezték el. A felújítás megkezdésekor sajnos kiderült, hogy a nitrókópia több, a korábbi kopírozásból eredő, nehezen korrigálható hibát tartalmaz, amit analóg módon nem lehetett korrigálni, csak digitális technikával. Gyürey Vera közölte, holland segítséggel a magyar filmgyártás e korai, filmtörténeti szempontból rendkívül fontos művének színvonalas restaurálása április elejére be is fejeződik, hivatalos bemutató Hollandiában lesz.
A Magyar Nemzeti Filmarchívum igazgatója elmondta, hogy az amszterdami vetítés után az eredeti nitrofilm és a róla készült, digitálisan restaurált biztonsági negatív, valamint a nitrókópia színeit is megőrző restaurált kópia hazaérkezik Magyarországra. A filmritkaságból a holland filmarchívum saját gyűjteménye számára is készít kópiát.
Kertész Mihály negyedik, eddig elveszettnek hitt némafilmjéről március 11-én, 14.15-től a Kikötő Frissben, március 27-én, 21.35-től pedig a Duna Mozi című műsorban láthatnak, hallhatnak érdekességeket az érdeklődők.