Jean Reno 60 éves

Film

Juan Moreno, azaz Jean Reno andalúziai szülők gyermekeként Casablancában született 1948. július 30-án. A párizsi középiskolában Juan már Jean névre hallgat, majd a francia állampolgárság megszerzése érdekében beáll a francia hadseregbe. A katonaság után beiratkozott egy párizsi színésziskolába, majd egy párizsi színházi társulat tagja lett. 

A hetvenes években színházi szereplésekből élt, ezenkívül tévés fellépéseket és kisebb filmszerepeket is kapott. 1983-ban bízta rá Luc Besson az Élethalálharc című film egyik szerepét. A kis költségvetésű fekete-fehér sci-fi sikere elképesztő volt, a közönség és a kritikusok egyaránt lelkesedtek érte. Ettől kezdve Jean Reno és Luc Besson elválaszthatatlanok lettek. 

A nagy kékség című újabb Besson-filmben vállalt szerepe hozta el Reno számára a nemzetközi hírnevet. A kilencvenes évektől kezdve amerikai producerek is versengenek érte. Mivel anyanyelvi szinten beszél spanyolul, franciául és angolul, a nyelvi nehézség sem akadályozza karrierje kiteljesedését. 

Az általa megformált karakterek árnyaltak és életszerűek. A bűnözés mindkét oldalán láthattuk már játszani: volt "hallgatag ember", aki bérgyilkosként (Leon, a profi) épp olyan szimpatikus és megnyerő, mint magányos nyomozóként (Bíbor folyók). Egy sor vígjátékban (Pofa be!, Jöttünk, láttunk, visszamennénk-filmek) bizonyította, hogy nem csak "magányos farkasokat" tud eljátszani. 

Habár a művész hatvanadik születésnapja alkalmából megrendezésre kerülő retrospektív már július 1. óta tart, eddig szerencsére csak egy filmről maradtunk le. De előttünk van még A Da Vinci-kód, A Rózsaszín Párduc, a Bíbor folyók, a Bíbor folyók 2.: Az apokalipszis angyalai, az Élethalálharc, a Godzilla, az I love you, A Jaguár, a Metró, a Mission: Impossible, a Ronin és a Tigris a hóban.