Logikus, hogy a jubileum alkalmából sorra készülnek az '56-os filmek. A Szemlén több is szerepel közülük. Ezúttal Erdőss Pál Budakeszi srácok című alkotásáról tudok beszámolni: ennyire íztelen, szagtalan, jellegtelen, só-bors-paprika nélküli filmet, történelmi filmet keveset láttam. Pedig elvileg meg lenne tekerve kissé a történet: vidékről hozza föl anyja kiskamasz fiát. A budakeszi szanatórium sekrestyéjében van lakásuk. Az apátlan, váratlanul Pest mellé került fiú szemével látnánk tehát az '56 előtti időt, majd a lázas napokat. Érdekes lehetne. De nem az. A fiú nem sok mindent lát, és a napok nem lázasak. Látja a Csocsóban már kifejtett iskolai világot a mozgalmi daloktól a piros nyakkendőig. Hogy kétségünk se legyen a folytonosságról, a kissé gügye, oroszul kevéssé tudó orosztanárt Koltai Róbert alakítja. És persze van Rákosy-kép a falon, meg körmös, nemakarokújmostohaapát-lázadáska, meg bigámista-lövöldöző, gyilkolászó katona (váratlanul Dörner György alakítja e negatív figurát...), csinos, anyai szerepét lassacskán megélő anya (Nagy-Kálózy Eszter), lelketlen szerető (Bán János), ellőtt lábú portás (Gáspár Sándor), meg hat puska és három tank, ez a forradalom és a leverés, meg két tucat lefelé fordított alumínium tányér, ez az ellenállás. Az egész puszta illusztráció. Nem segít rajta, hogy a helyes főszereplő fiú (Veégh Szabolcs) egyetlen mondatot sem tud átélten, természetes hangsúllyal elmondani. Illusztratív a mozi, mentes szenvedélytől, hiteltelen, átéletlen. Mintha statiszták illusztrálnának egy fejezetet az újjáírt történelemkönyvekben. Suták benne a jobbnál jobb és jobb sorsra érdemes színészek is mind. Erőtlen filmben erőtlen alakítások. A budakeszi erdővel együtt óriási hangtompító is került (hogy szándékos képzavarral éljek) a manapság annyit citált történelmi közelmúltra.
Bezzeg nincs hangtompító a Hasutasokban, egy darab sem. Inkább hangerősítő. Itt éppen nem visszafogottak a helyzetek meg a jellemek, hanem felfokozottan harsányak. De nem is várt senki mást egy Szőke András-filmtől, amit ráadásul az RTL Klub oly markánsan szponzorált, hogy felvonul benne Hernádi Judittól Fábry Sándoron, Farkasházy Tivadaron és Farkasházi Rékán át sok RTL-es arc is. Ez a gesztus már maga tréfa, móka, vicc, karikírozás, mint ahogy karikíroz az egész film. Úgy tesz, mintha Magyarországon ma víg lenne az élet, nagyon víg. Pedig hát nem az. Nagyon nem. Patyomkin-akció az alapötlet: rég nem működő vasútállomáson éli a falu enyhén zakkant mindennapjait, kerget ölése elöl menekülő disznót, tombol tobzódva kocsmában, mezőn, határban. Egyszercsak, a magyar vasút fellendülése (!) keretében a nemlétező, már széthordott állomásra magas szintű látogatók érkeznek, úgyhogy a falu pompás állomást imitál, de túlnyerik magukat, mert beindulna a vonatforgalom, dőlne az uniós pénz, ám ki akar itt dolgozni, kinek kell túl sok pénz, itt becsületes emberek élnek, akik csak annyit lopnak, amennyi kell, többet sem lopni, sem keresni nem akarnak. Minek is, mikor folyik így is a lé pálinkától a disznóvérig. Hát így valahogy képzeljék el a bolondozást. Meg úgy, hogy a négy fővasutast Derzsi János, Szarvas József, Zelei Gábor és Badár Sándor alakítja (amúgy nagyon helyesen), mindenki Erzsikéje, a már említett vérbő és pompás Hernádi mellett ott incselkedik a mostanság kikapós asszonykának használt Bordán Irén, meg maga Szőke András persze. Dübörög a sztori, a jókedv, a hahota, sorjáznak a poénok, mulat a magyar. Meg a néző. Ha szereti ezt.
És ha az első jellegtelen volt, a második meg harsány, itt a harmadik: egy méltóságteljesen visszafogott. Egy kétszemélyes jutalomjáték Márai Sándor utolsó öt évének naplójából. Az emigráns két ember egész emberöltőt átívelő összetartozása, élete és halála, egy emlékekből és öregkori keservekből szőtt szövet. Szerelem ez? Ki tudja: "hisz szereti az ember a lábát vagy a gondolatait?", kérdezi a filmben Márai. Nem, csak éppen azonos velük. Mint ahogy azonos Márai és felesége élete és sorsa: negyvenéves emigráció, és halál a távoli idegenben. Bács Ferenc és Gyöngyössy Katalin csodálatosan érzékeny, finom és mértéktartó játéka méltó a film egészének stílusához. Kételyek nincsenek az íróban: nem dönthetett másként, nem engedhetett a szélsőségeknek. Ez a film sem szélsőséges. Kissé vontatottabb a kelleténél, de hiteles. A sirály nem lát előre, csak jobbra meg balra, ezzel a képpel és gondolattal indul a mozi. De Márai középre tartott. Nem szerette a szélsőségeket. Ezt az üzenetet jó lenne ezen a mai, széthúzó, Márait oly nagyra tartó Magyarországon szem előtt tartani. Jó lenne néha meg is érteni azokat az embereket, akiket felkapottan imádunk, csak éppen lényegüket nem értjük.
