A vetítésekre az első, hétfői alkalom kivételével csütörtökönként kerül sor, 19 órai kezdettel. Jegyet vetítésenként 600 forintért válthatunk, a teljes programsorozatra szóló bérlet pedig 3000 forintba kerül. A nézőket minden előadás után a témával kapcsolatos beszélgetésre várják az Uránia indiai teázójába.
A vetítésre kerülő művekben közös, hogy teljes egészében, vagy valamely más országgal koprodukcióban készült izraeli filmekről van szó, melyek jórészt Izraelben játszódó filmdrámák. Az egyetlen kivétel egy amerikai vígjáték, a Mikor eszünk már?, melyben egy részben magyar származású zsidó család próbálja túlélni a széder estét és a négy balhés csemetét.
Láthatjuk ezenkívül a korábban hazánkban hivatalosan is forgalmazott Mennyország mostot, melyben két, öngyilkos merényletre készülő palesztin fiatalembernek az akció előtti utolsó napját ismerhetjük meg. Az Ó, Jeruzsálem a történelem egyik fordulópontját, Izrael állam megszületésének idejét dolgozza fel, erős képi világgal. A Titkokban két, az éneklésben csodálatos tehetségű lány talál egymásra egy ultraortodox közösségben, ahol tiltott a női ének.
A magyar mozikban május 14-én bemutatandó Citromfát is műsorára tűzte a JMPoint Filmklub: ebben a filmben egy palesztin özvegy szomszédságába beköltözik az izraeli védelmi miniszter, ezért biztonsági okokból ki akarják vágni a nő fáit, aki ellenáll - harcában pedig éppen a miniszter felesége válik a szövetségesévé. A programsorozatot a Noodle című film zárja, melyben a 37 éves Miri felfogad egy kínai bejárónőt, akinek gyermekének gondja a nő nyakába szakad, amikor az anyát kiutasítják az országból...
Program:
április 6.: Mikor eszünk már? (When Do We Eat? r.: Salvador Litvak, 2005, 100 perc)
április 23.: Mennyország most (Paradise Now. r.: Hany Abu-Assad, 2005, 90 perc)
május 7.: Ó, Jeruzsálem (O Jerusalem. r.: Elie Chouraqui, 2006, 100 perc)
május 21.: A Titkok (The Secrets. r.: Avi Nesher, 2007, 120 perc)
június 4.: Citromfa (Lemon Tree. r.: Eran Riklis, 2008, 106 perc)
június 19.: Noodle (r.: Ayelet Menahemi, 2007, 90 perc)