John Travolta két évig tartotta magát

Film

John Travolta A nemzet színe-java című filmben

A Robert Luketic helyére beugrott Gurinder Chadha után a Dallas mozifilm legújabb rendezője, Betty Thomas is folytatja a szalámizást. Több mint két esztendeig volt úgy, hogy John Travolta az egyedüli biztos pontja a stábnak és erre most érkezik a hír: a legendás filmsorozat "főgonoszának", Jockey Ewingnak kiválasztott sztárt is lapátra tették. Sőt, olyan pletykákról is hallani, hogy Quentin Tarantino újrafelfedezettjének szép summát fizettek azért, hogy távol tartsa magát a Southfork Ranchtól, amit természetesen a színészhez közeli források cáfolnak.

Amint a korábbi írásainkból kiderült, Travolta nem az első híresség, aki idő előtt repült a teljesen életképtelennek tűnő filmből. Először a Jockey és Bobby Ewing édesanyjának, Ellie-nek a szerepére kiválasztott Shirley McLaine-nek mondtak fel a producerek, majd Luke Wilson (Bobby Ewing) és Jennifer Lopez (Sue Ellen) fordított hátat a projektnek. Mint arról már szintén beszámoltunk, Pamelát állítólag a Született feleségek egyik sztárja, Marcia Cross, míg Lucy Ewingot az Ismeretlen hívásban szereplő húszéves, anorexia-közeli Katie Cassidy játszotta volna. Állítólag az utóbbi hölgy jelenlétére még megvan az esély, Sue szerepére pedig Julie Benzt tartják a legesélyesebbnek (ha egyáltalán a Dallas kapcsán le lehet még írni ilyen szót, hogy "esély").