Jön az Ideglelés és a Kill Bill 3.

Film

Az Ideglelés 3. a kultikussá vált áldoku-horrorfilm tizedik évfordulója alkalmából érkezik, és ismét az első rész két rendezője ülne a direktori székbe. 2000-ben ugyanis készült már egy folytatás a filmhez ? melyben Sanchez és Myrick rendezőként nem, de forgatókönyvíróként részt vettek ?, az azonban csúfosan megbukott mind a kritikusok, mind a közönség szemében. 

Most azonban az alkotók bejelentették, hogy szeretnék megismételni a régi sikert, és egy méltó folytatást készíteni az Idegleléshez. "Már dolgozunk egy ideje egy ötleten, és nekünk nagyon tetszik az új koncepció. Eddel mindketten úgy érezzük, hogy az időzítés most pont megfelelő, és már elég idő telt el az Ideglelés 2. buktája óta is, ezenkívül felnőtt egy új generáció, mely szívesen fogadná a franchise bővítését. (...) Azt reméljük, hogy az újabb folytatás beépül abba a legendáriumba, amit az első részben megalkottunk, de azért megáll majd a saját lábán is" ? nyilatkozta Dan Myrick

Nem az Ideglelés az egyetlen kultikus alkotás, melynek a napokban hozták nyilvánosságra a visszatértét. Szintén trilógiává egészül ki Quentin Tarantino kétrészes bosszúfilmje, a Kill Bill. A kultfilmes azzal lepte meg rajongóit, hogy közölte: 2014-ben érkezik a Kill Bill 3. A váratlan bejelentést a rendező a mexikói Morelia Nemzetközi Filmfesztiválon tette az elmúlt hétvégén. A Kill Bill harmadik része a legutóbbi film tízéves évfordulóján érkezik. A 2003-as Kill Bill és a 2004-es Kill Bill 2. annak idején kirobbanó siker volt: világszerte több mint 332 millió dolláros bevételt hozott össze.