Jön a Kaméleon

Film


kameleon_nagyervin_176230_1.jpg
Nagy Ervin a Kaméleon című filmben

A Nagy Ervin, Hámori Gabriella, Csányi Sándor, Kulka János és Trill Zsolt főszereplésével forgatott átverős thriller (avagy romantikus filmdráma) egy profi szélhámosról szól, aki barátja segítségével sorra kicsalja a hiszékeny nők pénzét. Egy nap azonban a sors egy milliomoscsemete balett-táncosnővel hozza össze, aki nemrég gyógyult fel egy sérülésből és nem mellesleg gyönyörű... A film keddi sajtótájékoztatón a Palace Westendben megtudhattuk, hogy a Kaméleon az első magyar produkció, mely az etyeki Korda Stúdióban forgott (korábban csak nemzetközi, illetve amerikai munkák készültek itt, például Guillermo Del Toro Hellboy II-je). 

 
Goda Krisztina rendező elmondta, hogy a Kordában nagyon elkényeztették őket, igen segítőkészek és toleránsak voltak, így ők "szinte minden kelléket felhasználtak az utolsó szögig" a stúdióban (felépítettek például számukra egy egész kórházi osztályt, hiszen itt forgatták le a film egyik fontos helyszínét jelentő kórház összes belső felvételét). 
 
Filmje témaválasztásáról a rendezőnő annyit mesélt, hogy forgatókönyvírójával, Divinyi Rékával egy olyan témát kerestek, amiért mindketten egyformán tudnak lelkesedni. A szélhámosság témája, a hazugság pszichológiája mindkettejüket izgatta. 
 
A december 4-i hivatalos bemutató előtt a Kaméleonnal és alkotóival több városban is találkozhatnak a nézők, hiszen a filmmel országos road show-ra indulnak. Helyszínenként az első harminc jelentkező, aki regisztrál a kameleon@hungaricom.hu e-mail címen, ingyen tiszteletjeggyel nézheti meg a művet, a többiek korlátozott számban az adott mozik pénztáraiban is vásárolhatnak belépőt a premier előtti vetítésekre és az azt követő közönségtalálkozókra (a filmet legközelebb Pécsre például Goda Krisztina, Csányi Sándor és Trill Zsolt kíséri, majd Veszprémben a direktoron kívül Kulka Jánossal és Kálomista Gábor producerrel találkozhatunk). 
 
Kaméleon közönségtalálkozók 
November 27., 19 óra: Cinema City Pécs 
Goda Krisztina, Csányi Sándor, Trill Zsolt 
November 28., 19 óra: Veszprém, Cinema City 
Goda Krisztina, Kulka János, Kálomista Gábor 
November 30., 15 óra: Gyöngyös, Cinema Bridge 
Goda Krisztina, Csányi Sándor, Trill Zsolt, Kálomista Gábor 
November 30., 19 óra: Miskolc, Cinema City 
Goda Krisztina, Csányi Sándor, Trill Zsolt, Kálomista Gábor 
December 1., 19 óra: Palace Tatabánya 
Nagy Ervin, Trill Zsolt, Goda Krisztina 
December 3., 19 óra: Békéscsaba, Csaba Center 
Hámori Gabriella, Goda Krisztina 
December 4., 19 óra: Cinema City Szeged
Trill Zsolt, Hámori Gabriella, Goda Krisztina 
December 5., 19 óra: Debrecen, Apolló mozi
Trill Zsolt, Hámori Gabriella, Kulka János, Goda Krisztina 
December 6., 16 óra: Cinema City Győr
Nagy Ervin, Trill Zsolt, Goda Krisztina 
December 6., 20 óra: Budapest, Aréna Plaza 
Nagy Ervin, Trill Zsolt, Csányi Sándor, Goda Krisztina