Jön a Zoolander 2.!

Film

A sztár annak idején nemcsak főszereplője volt az üresfejű férfimodellről szóló filmnek, de rendezője és társ-forgatókönyvírója is. A folytatás jelenleg az előkészületi fázisban tart: éppen a megfelelő forgatókönyvet keresik és fejlesztik. 

Stiller elmondta, hogy mindig is folytatni akarta az első rész sztoriját, és nagyon örül, hogy a Zoolander 2. most már biztosan el fog készülni. "Elég régóta próbálom már összehozni a Zoolander 2-t, és már több script is a rendelkezésünkre áll. Azt hiszem, ez az a folytatás, amit mindenképpen el akarok készíteni valamikor, mert az első részt nagyon szeretem, és meg akarok bizonyosodni róla, hogy valami új és figyelemre méltó dolgot hoztunk össze" nyilatkozta a színész-rendező. 

Nem ez az egyetlen folytatás, amin Ben Stiller dolgozni fog a közeljövőben: most már az is biztos - hiszen a sztár nemrégiben szintén bejelentette -, hogy harmadik rész is készül az Apádra ütök/Vejedre ütök-filmekhez, melyben természetesen rajta kívül Robert De Niro is visszatér. 

S ha már a folytatásoknál tartunk: internetes források szerint a 20th Century Fox le szeretné forgatni a Féktelenül harmadik részét, és megpróbálják visszacsábítani az 1994-es első rész sztárját, Keanu Reevest is a projektbe. Reeves ugyanis az 1997-es Féktelenül 2-ben nem szerepelt, karakterét, Jack Travent ki is írták a sztoriból. A Sandra Bullock és Jason Patric főszereplésével készült akciófilm meg is bukott a mozikban. Az executive producerek viszont most azt remélik, a harmadik filmet Reeves ismét sikerre viheti.