A kék bolygó 3D-s magyar filmen

Film

(MTI) A film készítőjének, Gráner Józsefnek ez a harmadik 3D-s alkotása az egy éve bemutatott ? és az első magyar gyártású 3D-s mozinak számító ? Csodálatos univerzum, valamint a tavasszal elkészült Autócsodák után. A kék bolygó az univerzum keletkezését, a Föld kialakulását, szerkezetét, légkörét és a rá jellemző jelenségeket ? a földrengéstől a globális felmelegedésig ? látványos animációkkal és eredeti térhatású filmfelvételekkel ábrázolja.

   
A tudományos ismeretterjesztő film a Földön elérhető energiaforrásokat is bemutatja, ennek részeként például először láthatók három dimenziós felvételek a paksi atomerőműről vagy a szélturbinák és vízi erőművek működéséről. Kínában készült filmfelvételek idézik meg egy földrengés pillanatait és hatásait, a cunami keletkezését pedig animációval is érzékeltetik.
   
A film Nagykanizsán élő készítője elmondta: új alkotásának kedden a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban lesz a díszbemutatója, várhatóan Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár részvételével. A premiert követően országszerte egyszerre 17 moziban kezdik vetíteni az 52 perces művet, de év végéig mintegy 40 filmszínház tűzi műsorára. A korábbi két filmhez hasonlóan a készítő vetítőgépeinek utaztatásával olyan mozikban is látható lesz, ahol még nincs 3D-s technika.
   
Gráner József elmondta: a korábbi két térhatású filmjének az elmúlt egy év alatt már több mint 20 ezer látogatója volt a hazai mozikban, de a Csodálatos univerzum a budapesti Planetáriumban is folyamatosan műsoron van, hetente tizenegyszer szerepel a programban. A korábbi két film ma már a kábeltelevíziók kínálatába is bekerült.