Kenyeres Bálint nyerte a kisjátékfilmes fődíjat Szarajevóban

Film

Magyarország idén először vett részt a fesztivál versenyprogramjában. A szomszédos Szarajevóban megrendezett fesztivál 1995-ös alapítása óta a dél-kelet-európai térség előkelő fesztiváljává nőtte ki magát. A tavalyi évben a fesztivál több mint félezer akkreditáltja között olyan sztárok is tiszteletüket tették a bosnyák fővárosban, mint John Malkovich vagy Gerard Depardieu.

A 11. Szarajevói Filmfesztivál új résztvevője, Magyarország a versenyprogramban három filmmel debütált, melyek a 2005-ös fesztiválévad vitathatatlan kedvencei szerte a nagyvilágban. A nemzetközi közönségnek Berlinben bemutatott Pejó Robert rendezte, Gryllus Dorka és Bogdán Zsolt főszereplésével készült Dallas Pashamende című film és Mundruczó Kornél Cannes-ban felfedezett Johanna című operafilmje a játékfilmek versenyébe kapott meghívást, ahol 11 alkotás kelt versenyre.

A rövidfilmek tízes mezőnyében Kenyeres Bálint Before Dawn című kisfilmje szállt ringbe és el is nyerte a fődíjat. A Cannes-ban bemutatott kisfilm Szent Pétervárról és Belo Horizontéból hozott el díjakat a közelmúltban.