A projekt elsődleges célja egy olyan összművészeti alkotótér létrehozása, ahol eddig kevésbé ismert, főleg az undergroundban nevet szerzett tehetséges magyar művészek kapnak lehetőséget arra, hogy megmutassák munkáikat a nagyérdeműnek. A szervezők számára fontos, hogy a befogadott művészek (legyenek amatőrök, vagy profik) manuális technikákkal alkossák meg műveiket, de ezen belül bármilyen műhelytechnikát alkalmazhatnak.
Annak érdekében, hogy a kiállítások, művészeti megmozdulások olyan környzetben valósuljanak meg, melyek közelebb hozzák egymáshoz az alkotókat és a látogatókat, hétről hétre változatos programokkal: kiállításokkal, workshopokkal, filmvetítésekkel és bulikkal várja a TELEP az érdeklődőket hétőfől szombatig 16 és 24 óra, vasárnap 10 és 24 óra között.
A Gozsdu Udvarban tehát a programok között már nagyban zajlanak a filmvetítések, a kellemes időre való tekintettel a kertmoziban. Július 8-án, 21.30-tól Hungary Proudly Presents: Short Films in Cannes címmel cannes-i Arany Pálmával jutalmazott magyar rövidfilmes válogatást láthatunk, július 9-én (szintén 21.30-tól) jön a Promenád a gyönyörbe, de a későbbiekben lesz Roncsfilm, thai horror és közönségszavazás alapján beválasztott mozi is.
Részletes program:
Július 8., 21.30: Hungary Proudly Presents: Short Films in Cannes (Arany Pálmával díjazott magyar kisfilmek): Vadász János: Nyitány (1965), Jankovics Marcell: Küzdők (1977), Vajda Béla: Moto perpetuo (1981), Iványi Marcell: Szél (1996), Mészáros Péter: Eső után (2002).
Július 9., 21.30: Alan Parker: Promenád a gyönyörbe (The Road to Wellville, 1994)
Július 11., 21.30: MiMozi (közönségszavazás alapján)
Július 12., 21.30: Banjong Pisanthanakun, Paween Purikitpanya, Yongyoot Thongkongtoon és Parkpoom Wongpoom: 4bia (2008)
Július 13., 21.30: Szomjas György: Roncsfilm (1992)
Július 15., 21.30: Hungary Proudly Presents: Short Films in Cannes: Bodó Viktor, Mundruczó Kornél, Pálfi György, Schilling Árpád és Török Ferenc: Jött egy busz... (2003), Prikler Mátyás: Köszönöm, jól (2010), Szimler Bálint: Itt vagyok (2010).
Július 17., 21.30: Taylor Steele: Sipping Jetstreams: An Adventure in Life (2006)
Július 18., 21.30: MiMozi (közönségszavazás alapján)