Később térnek vissza a Tőzsdecápák

Film

tozsdecapak_by_est_hu.jpg
 Tőzsdecápák

Az eredeti tervek szerint az 1987-es sikerfilm második része április 23-án érkezett volna az amerikai és a brit, és még ennél is egy nappal korábban, április 22-én a magyar mozikba. Most azonban kiderült, hogy a nézőknek még fél évet kell várniuk Gordon Gekko nagy visszatérésére: a Tőzsdecápák: A pénz nem alszik csak szeptember 24-én kerül a nyugati filmszínházakba, így valamikor akörül érkezik a magyar mozikba is. 

Az alkotók reményei szerint azonban a folytatásfilm legelőször már májusban, a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon kerül a nemzetközi közönség elé. Mint arról korábban már írtunk, a Gekkót alakító Michael Douglas mellett a Tőzsdecápák 2-ben olyan színészek játszanak, mint Shia LaBeouf, Josh Brolin, az Oscar-jelölt Carey Mulligan (ő Gekko lányát formálja meg), Susan Sarandon, Frank Langella és Charlie Sheen (aki szintén szerepelt az első részben). 

A Variety értesülései szerint a filmet gyártó 20th Century Fox stúdiófőnökei úgy gondolják, a műnek sokkal inkább megfelel egy őszi, mint egy tavaszi/nyári bemutató, így ezzel a csúszással a film elkerülheti a nagy "tolongást" a nyári blockbusterek közt. Ezenkívül a gyártók hasznot kívánnak hajtani abból a hírverésből is, ami a cannes-i díszbemutatót követi majd, sőt a halasztásnak köszönhetően Stone tovább tudja csiszolgatni munkáját. 

Az első Tőzsdecápák után 23 évvel a folytatás azt mutatja be, hogy a börtönből szabadult Gekko, az egykori legendás pénzember és manipulátor megpróbál visszaszerezni mindent, amit elveszített: nemcsak a pénzt és a hatalmat, de lánya szeretetét is, aki egy feltörekvő bróker (LaBeouf) menyasszonya. A férfi a családi béke kedvéért szárnyai alá veszi a kezdő fiatalembert, miközben a Wall Streeten fokozódik a gazdasági válság okozta pánik.