KÉSZBardot: rasszizmus a vád

Film

Brigitte Bardot

A 73 éves egykori filmszirént akár két hónapig tartó felfüggesztett börtönbüntetésre és 23500 dolláros bírságra is ítélhetik, amennyiben bűnösnek találják. A megvetés sztárját, aki a hetvenes években otthagyta a mozi világát, hogy karrierjét az állatok jogaiért küzdő aktivistaként folytassa, több rendbeli rasszista gyűlöletbeszéddel vádolják, amit összesen négy alkalommal követett el. 

A Brigitte Bardot elleni vádemeléshez az vezetett, hogy a múlt évben nyílt levelet küldött Nicolas Sarkozy francia elnöknek, melyben az Eid al-Adha, "Az Áldozat Ünnepe" nevű muszlim vallási ünnepet támadta (ennek során a muzulmánok arra emlékeznek, hogy Ábrahám kész volt feláldozni fiát, Izsákot, és ez alkalomból leölnek egy birkát). "Elegem van abból, hogy ez a népség a hatalmában tart minket, a pusztulásunkra törnek, elpusztítják az országunkat és nekünk tűrnünk kell tetteiket" - állt a levélben. 

Bardot egyébként nem először áll rasszista gyűlöletbeszéd vádjával a bíróság előtt: először 1997-ben kellett jogi úton felelnie megjegyzéseiért akkor 2300 dollárnyi büntetést kellett fizetnie. Legutóbb pedig hasonló vitatható, rasszista alapú kijelentések miatt egy 7900 dolláros büntetést hajtottak be rajta. 

Anne de Fonette ügyésznő a bíróságon úgy nyilatkozott, hogy ezúttal szigorúbb büntetést szeretne kérni a sztárra. "Egy kicsit már fárasztónak találjuk újból és újból a bíróság elé állítani Bardot asszonyt" - mondta. Brigitte Bardot nem jelent meg a tárgyaláson, mondván, hogy egészségi állapota miatt fizikailag képtelen volt rá. Ítélet az ügyben néhány hét múlva várható.