Két nap múlva nyílik az Illés György emlékszoba

Film

Illés György a XXI. század - a legendák velünk élnek című filmben

A XIV. kerületi Róna utcában január 25-én nyíló, 5-30 négyzetméteres szobában Illés György fotói, kitüntetései, emléktárgyai mellett forgatókönyveket is láthatnak az érdeklődők, valamint megnézhetik a 2006. június 12-én elhunyt operatőr alkotásait, s a róla, illetve tanítványairól készült portré- és dokumentumfilmeket.

A kiváló művész híradófilmek készítése után 1949 és 1996 között hatvanhat játékfilm operatőre volt, 1949-ben ő indította el az operatőri képzést a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Stílust teremtett a Valahol Európában, a Ház a sziklák alatt, valamint az Isten hozta, őrnagy úr! című magyar filmek fényképezésével. Nevéhez fűződik többek közt a Húsz óra, a Budapesti tavasz, a Pacsirta, az Utazás a koponyám körül, a Szegény gazdagok, a Fekete gyémántok, a Megszállottak és a Szent Péter esernyője című film fotografálása is.

A magyar operatőrök közül szinte mindenki a kétszeres Kossuth-díjas Illést tartja a mesterének, s ugyanígy tekintenek rá az Egyesült Államokban világhírűvé vált magyar operatőrök, mint például Kovács László vagy Zsigmond Vilmos is.