Kétszer villanganak még Arthurék

Film

Mint ismeretes Luc Besson hazánkban járva is megerősítette azt a régóta szárnyra kapott hírt, hogy nem kíván több filmet dirigálni. Mivel a rendező már korábban is tett hasonló kijelentéseket, kissé kétkedve fogadtuk a dolgot és a legfrissebb információk szerint be is igazolódtak sejtéseink.

A december 28-a óta Magyarországon is vetített, 80 millió dollárból készült Arthur és a Villangók további két résszel gyarapodik, ami egyébként a bevételeket látva borítékolható volt. Besson mindig is értett filmjei körítéséhez, így nem meglepő, hogy a 2. és 3. rész megfilmesítésének bejelentéséhez négy oldalnyi hirdetési felületet vásárolt egy franci magazinban, amelyből megtudjuk, hogy 2009-ben érkezik az Arthur and the Vengeance of Malthazar, egy évvel később pedig az Arthur and the War of Two Worlds.

Az Arthur és a Villangók egyébként az első két kötetet dolgozta fel, az Arthur and the Vengeance of Malthazar a harmadik, az Arthur and the War of Two Worlds pedig a negyedik könyvből merít.

Az első hírek szerint Besson, aki saját bevallása szerint mindig is tíz film (egy rövidfilmmel se több) rendezéséről álmodott, csak producerként működne közre a produkcióban, lévén, hogy az Arthur és a Villangókkal elérte a bűvös számot. Várjuk ki a végét.