Ki utazik Hollywoodba?

Film

A kábelszolgáltató és a televíziós csatorna által kezdeményezett esemény szervezői tavasszal hirdették meg rövidfilmes pályázatukat, amelyre bárki beküldhette digitális formátumban készített, 1-7 perc közötti kisfilmjét. A pályázaton témabeli, vagy más tartalmi megkötés nem volt. A szervezők elsősorban lelkes, fiatal alkotók, de nem kizárólag szakmabeliek pályaműveit várták, hisz a pályázat egyik célja az volt, hogy bebizonyosodjék, a digitális kamerák és vágóprogramok korában ma már mindenkinek megvan a lehetősége, hogy filmben fejezze ki magát. Nem kell hozzá sok pénz, csak lelkesedés, elhatározás és egy jó ötlet.

  A felhívásra 160 pályamű érkezett - ez a nagy szám nem meglepő, hiszen a főnyeremény 10 ezer euró pénzjutalom, valamint egy tanulmányút Hollywoodba, a Sony stúdiójába. Emellett a legjobb kisfilmeket a csatorna az egész közép-európai régióban, így Magyarországon kívül a régió több országában is műsorra tűzi. Hab a tortán, hogy a zsűritagok személyében a hazai és a nemzetközi szakma élvonala képviselteti magát, vagyis a legjobbnak ítélt tizenöt alkotás azonnal komoly szakmai ismertségre tesz szert. Hogy kik lettek a legjobbak, az szeptember 7-én a West Balkánban derül ki.
  A szervezők szerint a mozikban ugyan manapság hanyagolt műfaj a rövidfilm, de a televízió és az internet segíthet abban, hogy minél több néző ismerje meg. És remek alkalom az új alkotókkal, új törekvésekkel való ismerkedésre is ez a rövidfilmfesztivál, amelyet a filmes események mellett zenei programok, valamint számos meglepetés egészít ki.
  Az eseményre a belépés ingyenes.