Kicsi kocsi, nagy versenyző

Film

Az amerikai bemutatóval egy időben a nyilvánosság elé lépett valaki, aki minden bizonnyal a mintát szolgáltatta a kamaszbálvány Lindsay Lohan figurájához: a filmben Lindsay az első női Nascar-bajnok: a valóságban Deborah Renshaw az első nő, aki komoly eredményeket ért el az USA legnagyobb autóverseny-sorozatában - jelentette az IC Press.
Mielőtt autóversenyezni kezdett, ő is egyetemet végzett, mint filmbéli változata, és azóta egyre sikeresebb a pályán. 2000-ben 27 Nascar-futamon indult, háromszor dobogóra is léphetett. A Nascar pontozásos versenyében az első helyre került - az első nő volt, akinek ez sikerült. Ő volt az első nő a Nascar történetében, aki egy teljes körön át vezető helyen tudott maradni - és a szakértők szerint minden esélye megvan rá, hogy a közeljövőben az egyik versenyen első helyezettként száguldjon át a célvonalon.
"Láttam a Kicsi kocsi-t és nagyon élveztem" - nyilatkozta a 29 éves versenyzőnő. "Néha tényleg felismertem magam Lindsay Lohan-ban. És nagyon irigyeltem: ilyen kocsival, mint amilyen a filmbeli bogár, már biztosan régen bajnok volnék!"

A film hazai bemutatója augusztus 25-án lesz.