A verseny- és információs programban együtt majdnem száz kisjátékfilm szerepelt, összesen 120-at neveztek. Remélhetőleg a kisjátékfilmek nagyobb tekintélyét jelzi az is (és nem csak a tavalyi kínos purparlé következménye), hogy a szemle hivatalos nyitófilmje is ebből a műfajból került ki: a Before Dawn óta világszerte jegyzett Kenyeres Bálint szerepelt új művével, A repülés történetével. Reprezentatív ez a keresztmetszet a filmes alkotóműhelyek, filmszakok szempontjából is, miközben tanárok és hallgatók, mesterek, gyakornokok és asszisztensek ugyanabba a mezőnybe kerültek. Így fordulhatott elő, hogy Xantus János például elvállalt narrátorságot is, de az egyik legfényesebb, legszórakoztatóbb rendezőként jegyzi. Hagyjuk is a szakmán, színházon és stúdión, családon és iskolán belüli viszonyokat, nem felejtve persze, hogy a kisjátékokat sokszor vizsgafeladatként, iskolai háttérrel és finanszírozással készítik a fiatalok, de leforgatásukhoz az MMK és mások is jelentősen hozzájárulnak.
A tavalyi mezőnyhöz képest kevesebb direkt szépirodalmi feldolgozást láttunk, de a forgatókönyvek átlagos színvonala így is elég magas volt. Xantus egy Petri György-adaptációnak a narrátora, amelyet Fazekas Zoltán rendezett (Hogy elérjek a napsütötte sávig). Sajnos a rendező nem tudott túl sokat hozzátenni a fiatal kora ellenére mélységes önpusztításba süllyedt figura jó, de nem igazán meggyőző ábrázolásához. Erős hangulat - bár nekem a Dallas Pashamendét juttatta eszembe, ami nyílván szándékolatlan - jellemzi a Darvasi László remekbe szabott szövege (pl.: "torzsára vágott ország") alapján forgatott Szertartások könyvét (Xantus Áron). A szemlekatalógus-beli ismertetésből viszont az derül ki, hogy az alkotók céljait nem sikerült maradéktalanul megvalósítani, expozíció és tetőpont aránya a filmben más, mint amit az ajánló ígér.
A hetvenes évekbeli ezüstparti betonszálló szilveszterezni érkező vendégeiből a három szkeccs: Realitás, Illúzió, Ideál pazar vígjátékot teremt, az eredeti könyv mellett a színészi játéknak is köszönhetően (Bálint András, Takács Kati, Kovács Patrícia, Balla Eszter, Elek Ferenc, Haumann Máté, Szabó-Kimmel Tamás, Boros Bálint). Ugyancsak a hátán viszi Lukáts Andor és Tóth Orsi a kis költségvetés és a képiség szándékolt hétköznapiságának összes terhét Pápai Pici Vallomásában. Valószínűtlen, mégis nagyszerű párost alkotnak. A fekete humor különdíját kaphatná, talán az egész mezőnyben, nem csak a kisfilmekében George Paulson, aki, ha magyar lenne, hívhatnák például Pálfi Györgynek is. Az Ász póker egy groteszk, a HBO Született lúzer című sorozatába készült. Már az animált főcím elbeszéli a rákövetkező borzalmakat, hogy azután az akasztófahumor pácában senki se ússza meg szárazon. Műfajilag hasonló, tanyasi abszurdot kreált Perlmann Károly, amihez nagyon tartalmas második réteget ad az állandóan recsegő tévé meg a rádió, amelynek keresőjét a Tilosról a Kossuthra csavargatják - ugyanis éppen 2006 őszét írjuk (Vacsora). Epésen viszonyul saját hőseihez, a narrátor szüleihez Szeiler Péter is saját könyvéből forgatott munkájában: Bevezetés az általános nyelvészetbe, ami az egyik legeredetibb munka. A szatirikus "blokk" ékessége lehet a Szily László szövegeire alapozott Xantus János-film, az Etetés, amelyben Bánki Gergő és Fóti Zsófi kettőse ugyancsak pompás. A Panel (Hájos Zsolt) kettősét a mozinézők szintén kitörő nevetéssel fogadták, még sincs átütő ereje, bár egy tragikomédiához az nem is illene.
Elképesztő látványt ad M. Tóth Géza (Mama), aki ezúttal "élőszereplős" (Török-Illyés Orsolya) filmet csinált. Ebben a József Attila vers-beli teregetés körül forog a világ, de hogy! Már a szárítókötél kihúzásánál az orránál fogva vezeti a nézőt. Sajnos a másik, versenyprogramba válogatott animáció, a kitűnő Hegedűs 2 László alkotása (1Kávé) nem készült el teljesen, én két végefőcímet is láttam. Jópofa, de csak ennyi a Macskásember 0, avagy az orosz montázsiskola hatása egy magyar macskára című bagatell.
