Kicsit szexi, kicsit véres

Hogyan lesz egy kedves, bamba családapából ál-drogdealer és a vietnami maffia célpontja egy dán filmben? Teljesen természetesen, mintha erre született volna. Jonas (a név nemcsak beszél, de egy váratlan pillanatban támad is) kétgyerekes, hízásnak indult rendőrségi fotós. Valaha légifelvételeket szeretett volna csinálni - most hullákat fényképez. A proszektúra közegében pedig mindennapos élmény a határátlépés. Ő maga persze nem kockáztat ilyesmit, köszöni, jól van - míg egy napon önhibáján kívül egy nő az ő autóján esik apró darabokra. Jonast megbabonázza a lehetőség, most először nem az objektívbe néz, hanem a nő szemébe. Ott helyben beleszeret. Nem átlép, hanem ugrik, repül (mindig repülni akartál, vágja hozzá a film végén a volt felesége), és benne találja magát egy teljesen hihetetlen sztoriban, ráadásul mint főhős. Még beszélnie sem kell hozzá, amit mond, az úgyis csak motyogás, nem is érti a család, miért lenne a borosüveg Polinéziában, a papa egy kicsi zaza lett.

De Jonas éppen most kelt életre, végre kimászott a komfortosra bélelt cethalból és a képzeletében Indokína vad dzsungelét, türkizben úszó tájat járja a kómába esett lány képzelt kalandjaival. És nemcsak ő kap új életet, de Juliát is meggyógyítja, visszahozza az életbe, körbeöleli a szeretetével, mintha mindig vele lett volna. Itt kezdődnek a bajok: a lány magához tér és bár semmire nem emlékszik a múltjából, az kíméletlenül benyomul az új szerelembe. Lehet rettegni (bevallom, néhány jelenetet csukott szemmel néztem), reménykedni (amíg a segítő barát mobiltelefonja meg nem szólal a kocsi csomagtartójából), a thriller-fordulatok átveszik a rémuralmat a történet fölött - de még mindig egy igazi szerelmesfilmet nézünk. Bizony.

Bornedal színész- és kamera-vezetése apró mozzanatokból építi fel a szerkezetet, és ez tökéletesen működik. A színészeknek nem arcuk van, hanem lényük, a tájnak nem formája, hanem érzelemvilága, a színek ott hamisak, ahol a képzelet már nem tud mit hozzáadni a valósághoz, a hang a csúcs-pillanatokban hirtelen eltűnik, és ez a fordított logika bombasztikusan hat a jelenet erejére. De hogy ki kibe vagy inkább mibe szerelmes, azt nem érdemes kibogozni. Jonas egy vak, emléktelen lányba, vagy a lány a hiányzó múltjába, az otthagyott feleség Jonas előző énjébe, netán az operatőr az ázsiai tájba, és persze mindannyian a meg nem élt életek lehetőségébe. Még ha azok természetszerűen vérfürdőbe torkollnak is. Ép bőrrel megúszni az életet senkinek sem sikerül, de hát nem is ez a cél, ugye?