Még Brett Ratner (X-Men) rendezői képességei és eltökéltsége - akinek karrierje a második rész megrendezésével kapott igazi lendületet - sem volt elég, s a hat éves szünet alatt minden ötlet és dinamika kivesztett a filmből. Adott egy lenyűgöző alapötlet és a New Line Cinema forgalmazásában nem is lenne gond azzal, hogy megcsípjenek egy top bevételt augusztus 10-én, de valószínűleg elégtelennek bizonyul majd a harmadik rész energiája ahhoz, hogy a bevételi mutatók felkússzanak 225 millió dollárig, amit a Rush Hour 2-nél még megtettek. Az első két film bevétele 590 millió dollárra rúgott világszerte.
Mert ahogy a haver rendőrök átakcióznak a komédián, az inkább hasonlít egy gyengébb "Beverly Hills-i zsaru" koppintásra, de hajazhat egy rosszul sikerült Halálos Fegyver részre is. Ami a film sava-borsát jelentette, az eddig az a kedves "kultúrák ütközése" cívódás volt, melyet olyan hitelesen alakított a Chan-Thucker páros. Ezúttal, sajnos a rutin banálissá tette a komikum kiaknázását, s elveszett az a plusz, ami kompenzálhatná a "tizenkettő egy tucat" sablonját.
A mostani részben is van egy Tucker LAPD Carterünk és egy Chan Nyomozó Lee-nk, akik összejönnek Los Angelesben, hogy Párizsba átruccanva megállítsanak egy nemzetközi bűnszervezetet, a Triadot. Mindeközben a kutatás a cseles Shey Shen után Párizs csatornahálózatán keresztül elvezeti őket az Eiffel torony tetejére, de a jelenet, a három vágó ellenére sem ütős. Még az olyan apróságok is, amik talán kihagyhatatlannak tűnnek, mint amikor Tucker egy kótyagos francia divattervezőnek adja ki magát a nyomozás során, szörnyen lapos.
Ratner a rendező és Jeff Nathanson forgatókönyvíró (Terminál) úgy tűnik, hogy a feladatukat ellátták. Megtett minden tőle telhetőt a kozmopolita színészgárda is - Max von Sydow, francia külügyminiszterként, a bájos Noemie Lenoir, mint a helyi végzet asszonya és a rendező Roman Polanski kellemetlen rendőrfelügyelőként - hogy kicsit felturbózzák az annyira hiányzó vitalitást. Hozzá kell tennünk, hogy maga a látványvilág bájosan félelmetes, köszönhetően J. Michael Muro operatőrnek (Crash) és a díszletnek, mely Edward Verreaux (Monster House, Contact) keze munkáját dicséri. A jó hír az, hogy a zseniális Lalo Schifrin zenének köszönhetően a Rush Hour 3 legalább úgy hangzik, mintha száguldana, mégha csak betámolyog is a célba.
