Kiosztották a 13.Országos Diákfilmszemle díjait

Film

24 alkotóműhely és 58 egyéni alkotó 174 filmmel nevezett, a versenyprogramban összesen 1841 percnyi alkotás volt látható, melyekből a zsűri (Medgyesi Gabriella a Duna Televízió szerkesztője, Kocsis Ágnes filmrendező, Matkócsik András operatőr-rendező, Para-Kovács Imre közíró és Hartyándi Jenő hobbifilmes, a Mediawave főszervezője) 37 alkotást díjazott.

Heten nagydíjat (Janoch Lívia, Novák Ádám: Béla repül, Kovács István: Szűzijáték, Arany Zoltán ? Dudás Miklós: Ródmuvi, Kiss Richárd: Dénes, Hafner Zsolt: Egymásért, Király Tamás ? Kis András: Határvidék, Mester Ákos: Hiány) 17 alkotó, illetve közösség különdíjat, köztük alkotói díjakat vehetett át, valamint 13 film alkotóját a zsűri dicséretben részesítette

Augusztus 24?27. között a Diákfilmszemléhez csatlakozott a 4. Polifilmfest U30 Nemzetközi Film- és Videofesztivál, amelyen különböző filmfesztiválok díjnyertes cseh, lengyel, szlovák, dél-koreai, norvég és német alkotásait mutatták be, illetve az európai fiatal filmesek helyzetét, együttműködési lehetőségeinek hátterét tárgyaló konferencia is megrendezésre került.