Kiosztották a természetfilm-fesztivál díjait

Film

(MTI) - A 2006-ban az MTV Zrt.-nél készült háromnegyed órás alkotás a Kamerun-hegy területét mutatja be, amelyet az ENSZ, a kameruni és a brit kormány nemzeti parkká szeretne fejleszteni, mivel a felmérések szerint a világ húsz legfontosabb élőhelye közé tartozik.

 
A Fiar Sándor vezette zsűri versenykategóriánként külön díjazta az amatőr és a professzionális alkotókat. A növények és állatok életét bemutató filmek közül a legjobb profi alkotónak Molnár Attila Dávidot választották Víz, víz, tiszta víz című filmjéért, míg az amatőrök között Török Béla Darázsitató című munkája nyert.
 
A világ tájait bemutató alkotások közül Farkas Péter és Keresztúri Ferenc a nézőket a Mecsekbe kalauzoló A Délvidék fejedelme című munkája lett a legjobb amatőr alkotás. Az etűdök között a legjobb professzionális filmnek Hajdu János Hőlégballon-fesztivál című munkáját találta a zsűri, az amatőrök között pedig Ruzsa Dénes nyert +1 Celsius-fok című filmjével.
 
A vadászkultúrát bemutató alkotások között két első díjat is odaítélt a zsűri: Kovács Bélának Vadászfilm - Széchenyi Zsigmond utolsó expedíciója, illetve Sáfrány Józsefnek A vásottkalapos úr - Kittenberger Kálmán című munkájáért.
 
Életmód és környezetvédelem kategóriában a Pannon sivatag című alkotásáért a profik között Mosonyi Szabolcsot, az amatőrök között pedig Tájaink és kincseink. A Dél-Bükk féltett kincsei. 1. rész címet viselő filmjéért Vukovich Ákost díjazták.
 
Az idei fesztiválra rekordszámú, 107 filmet neveztek az amatőr és profi alkotók, ezek közül - az előválogatást követően - nyolcvannégyet vetítettek le a pusztaszeri Árpád-major fűszercsarnokában. A korábbi esztendőkhöz hasonlóan - amikor több alkotás is született a tiszavirágzásról vagy korábban a darvakról - idén is volt kedvence a természetfilmeseknek, akik közül többen is a hódtelepítések témáját dolgozták föl.
 
Korábban: