Korán jött a karácsony a toplistán

Film

 

Habár egyesek a 31 millió dolláros nyitó hétvégi bevételnél többet vártak a filmtől, az így is jócskán leelőzte a második helyezett Michael Jackson-mozit: több mint kétszer annyit hozott, mint a korábbi győztes koncertfilm, amely péntek és vasárnap között ezúttal csak 14 milliót keresett. A Disney tájékoztatása szerint egyébként a Karácsonyi ének bevételének közel háromnegyede a 3D-s bemutatókból jött össze.

A harmadik helyen egy George Clooney főszereplésével forgatott szatírát találunk, a The Men Who Stare at Goats címűt, melynek 13,3 millió dolláros jegybevételre sikerült szert tennie. Még mindig szépen szerepel a Paranormal Activity című minimál költségvetésű független horror: 8,6 milliós eredménnyel az ötödik helyen végzett (összbevétele pedig már a bűvös 100 millió dollárt közelíti). 

Hazánkban érdekes módon nem a szintén a múlt héten bemutatott Karácsonyi ének volt a bajnok: a magyar mozikban november 5. és 8. között a legtöbben (szám szerint 33.728 néző) a Páros mellékhatás című romkomra voltak kíváncsiak: több mint 40 millió forintot hagytak ott érte a jegypénztárakban. Második a This Is It 26271 nézővel és 31 millió körüli bevétellel; az animációs mesének 15412 látogatóval és 23,5 millió forinttal csak a bronzérmet sikerült megszereznie.