Kőrösi Zoltán a Magyar Mozgókép Közalapítvány új elnöke

Film


korosizoltan_byport.jpg
Kőrösi Zoltán

(MTI) - Oláh Katalin szerint az MMK alapítóinak képviselői meggyőző többséggel Kőrösi Zoltán mellett tették le szavazatukat.

   
A kuratórium tagjairól is megtörtént a szimpátiaszavazás, aminek következtében szűkült a következő kuratórium tagjainak a névsora - mondta Oláh Katalin sajtófőnök, aki szerint a következő ülésen, 2010. január 8-án zárulhat le a jelölési folyamat.
 
A közalapítvány leköszönő kuratóriumának és elnökének, Grunwalsky Ferencnek a mandátuma az év végén jár le.
   
Kőrösi Zoltán 1962-ben született Budapesten. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar-történelem szakon diplomázott 1987-ben. 1990-ben a Magyar Rádió munkatársa lett, 1995-től a Magyar Rádió Irodalmi szerkesztőségének vezetője, 2002 júliusától 2007 áprilisáig a Művészeti Főszerkesztőség főszerkesztőjeként dolgozott. 1998 óta több éven keresztül tagja volt a MEDIAWAVE- Fényírók fesztiválja nemzetközi zsűrijének, illetve 2001-2008 között a Magyar Mozgókép Közalapítvány játékfilmes szakkollégiumának. 2008 februárjától az egri Gárdonyi Géza Színházban dolgozik dramaturgként, 2008. szeptember 15-től pedig a Litera internetes kulturális folyóirat főszerkesztője. Jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetemen óraadó tanár.
   
Első novellája, a Hazafelé 1992-ben jelent meg, amivel megnyerte a Magyar Napló című irodalmi hetilap Örkény István-novellapályázatát. Ugyanebben az évben látott napvilágot első kötete, a Felrombolás, amelyet azóta további tizenegy követett. Legutóbbi, a Szerelmes évek - Gyávaság az idén jelent meg. Több filmforgatókönyvet írt, ezek közül A kis utazás című alkotás a 2000. évi Magyar Filmszemlén elnyerte a közönség díját.