Kossuth-díj: Kósa Ferenc rendező

Film

(MTI) - "A célom sosem valamilyen elismerés vagy siker elérése volt, hanem az igazság keresése. Ha ezt a nézők, a magyar és a külföldi szakemberek visszaigazolják, annak természetesen örülök" - fogalmazott az elismerésről az MTI-nek Kósa Ferenc.
    A művész jelenleg önálló kötete megjelentetésére készül, valamint több forgatókönyvön is dolgozik.
    Az idén 70 éves Kósa Ferenc 1963-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett diplomát, majd a Magyar Filmgyártó Vállalat rendezője, az Objektív Stúdió egyik alapítója lett, 1988-tól 1992-ig Szabó Istvánnal együtt művészeti vezetője volt.
    Munkásságát 1968-ban Balázs Béla-díjjal, 1997-ben Magyar Örökség Díjjal jutalmazták. Műveit több mint ötven országban mutatták be.
    Nevéhez fűződnek többek között A fény (1962), az Öngyilkosság (1967), az Ítélet, a Nincs idő (1972), a Hószakadás (1974), a Küldetés (1976), Az utolsó szó jogán (1976-84), A mérkőzés (1981), a Guernica (1982), A másik ember I-II. (1987) című alkotások. Több tévéfilmet is rendezett.
    Első játékfilmje, a Tízezer nap a Cannes-i filmfesztiválon 1967-ben a legjobb rendezés díját nyerte. Kósa Ferenc 1990. és 2006. között az MSZP országgyűlési képviselője volt, nevéhez fűződik egyebek mellett a filmtörvény gondozása.