Közeleg az Anifest3

Film

2005. december 8. és 11. között harmadik alkalommal rendezi meg a SzimplaFilm az új európai animáció fesztiválját, az AniFestet. A 35 év alatti fiatal alkotók 20 európai országból 30 rövidfilmmel kelnek versenyre a 2000 eurós fődíjért. Az Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében tartandó megnyitón az alkotók jelenlétében debütál a Loranga című svéd-magyar animációs film. A magyar közönség ezenkívül az AniFesten láthatja először az elmúlt év egyik fesztiválkedvencét, a Terkel, a terhelt című dán egész estés filmet, mely a Budapest Film forgalmazásában tavasszal jelenik meg a mozikban. Vetítésre kerül többek között a Titanic Filmfesztiválon közönségdíjjal jutalmazott Zsinóron című film is, mely december végétől a hazai vásznakon is látható lesz.

Idén a fesztiválszervezők számos vendéget várnak Budapestre, többek közt Barbro Lindgren svéd írónőt, akinek ironikus meséjéből a Loranga készült. Egyszerre díszvendég és zsűritag lesz Gil Alkabetz, akinek legutóbbi animációs kisfilmje, a Morir de Amor sorra nyeri a fesztiváldíjakat Ukrajnától Argentínáig. Az AniFest3 retrospektív összeállítással tiszteleg a holland animáció doyenje, a hetvenes években társadalmi "gúnyrajzfilmjeivel" ismertté vált Gerrit van Dijk előtt, aki most először látogat Budapestre.

Idén a zsűritagok között számos nemzetközi animációs filmfesztivál vezetőjét köszönthetjük. Doris Cleven, a brüsszeli Anima fesztivál igazgatója, Anne Lise Andreasen, a dán-norvég Fredrikstad Animation Festival vezetője, Chris Robinson kanadai gonzo újságíró pedig az Ottawa Nemzetközi Filmfesztivált irányítja. Magyar részről Mikulás Ferenc, a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál igazgatója vesz részt a zsűri munkájában.

Az AniFest keretében idén is sor kerül animációs műhelymunkára. A meghívott szakemberek egy különleges szeminárium keretében ütköztetik rajzfilmekkel dúsan illusztrált véleményüket. A téma ezúttal az animáció és az élőszereplős filmek összeolvadása lesz. Szintén érdekesnek ígérkezik a Szimpla Kertmoziban megrendezésre kerülő Animált éj, ahol nézőt próbáló módon pirkadatig vetítik a Magyarországon mostanáig nem látható rajzfilmeket.