Középiskolások filmjeit várják

Film

A 6. O.K. Filmszemle ? 6. Országos Középiskolai Filmszemle mottója: "Játsszunk még!", és április 16. és 18. között rendezik meg. A pályázat fővédnöke és a zsűri elnöke idén is Jancsó Miklós filmrendező, a zsűri tagjai pedig Balog Judit színésznő, Boldizsár András operatőr, Salamon András filmrendező és Sas István reklámfilmrendező. 

Pályázni négy kategóriában lehet, melyek a következők: rövidfilm, dokumentumfilm, animációs film, reklámfilm. Az első díj kategóriánként 70 ezer forint. A "nagyzsűri" mellett pedig diákzsűri is értékeli a filmeket ? az általuk kiadott különdíj is 70 ezer forint jutalommal jár. 

A pályamunkák maximum 20 perces, magyar nyelvű filmalkotások lehetnek, amelyeket a következő formátumokban várnak: DV cam, mini DV, DVD (MPEG II.). CD-, DVD-lemezre adatként felmásolt .avi-, .wmv-fájlokat nem fogadnak el. Ezen megkötésekkel bármely magyarországi vagy határon túli középiskola tanulója jelentkezhet. 

A beérkezett műveket a 2010. április 16-18. között megrendezendő szemlén mutatják be. A fesztivál alatt emellett workshopokat, szakmai beszélgetéseket is tartanak a résztvevők számára. A mustrára a belépés ingyenes, a szervezők minden pályázót és érdeklődőt szeretettel várnak.