A legjobbak között a Kontroll és a Csodálatos Júlia

Film

A napokban hozta nyilvánosságra az Európai Filmakadémia azt a negyvenkét filmcímet tartalmazó listát, melyet a szakmai szervezetek, egyesületek, fesztiválok és a szaksajtó ajánlásával választottak ki.

A több mint négyszáz európai játékfilm közül két magyar film is sikeresen bekerült a kiválasztottak közé: az egyik Szabó István angol-kanadai-magyar koprodukcióban készült Csodálatos Júlia című W. S. Maugham-adaptációja, a másik pedig Antal Nimród Kontroll című filmje.

A nevezett filmekből az Ingmar Bergman és Wim Wenders által alapított akadémia 1600 tagja választja ki a jelölteket ez elkövetkezendő hetekben.

A jelöltek listáját november elején hozzák nyilvánosságra, az ünnepélyes díjátadásra december 11-én, Barcelonában kerül sor. Az Európai Filmdíjakat 17 kategóriában adják át, többek között a legjobb európai film, rendező, operatőr, forgatókönyvíró, színésznő és színész díját. Idén először a legjobbnak tartott zeneszerzőt is díjazzák.

(filmunio.hu)