Lengyel Filmtavasz a Művészben

Film

A fesztiválon öt új alkotást (ebből 4 vígjátékot)  mutatnak be a legújabb lengyel filmtermésből, valamint néhány érdekes kis animációs filmet.
 
A Filmszemle nyitófilmje: Lukasz Palkowski Rezervátum (Rezerwat) című édes-keresű vígjátéka, melynek bemutatójára a film társforgatókönyvírója és főszereplője, Marcin Kwasny Budapestre látogat. A 29 éves színész első komolyabb szerepét Bagó Bertalan Vadászat angolokra című magyar történelemi drámájában kapta 2006-ban.
 

Nyári szünet van. Stefek egy kis lengyel faluban él anyjával és nővérével. Az apja évekkel ezelőtt eltűnt, Stefek egyetlen emléke róla egy gyűrött, összefirkált fénykép, amit mindig magánál tart. Egy nap a fiú fejébe veszi, hogy a férfi, aki minden reggel vele együtt száll fel a vonatra, nem más, mint az édesapja. Nap mint nap várja, hogy a férfi felismerje őt - mindhiába. Stefek ezért úgy dönt, hogy a saját eszközeivel kísérti meg a sorsot - ez Andrzej Jakimowski (a nagy sikerű Hunyd le a szemed rendezője) Cselek (Sztuczki) című filmje, amely nemcsak a hazai közönséget hódította meg, de a tavalyi velencei mustráról is két díjjal távozott (Laterna Magica-díj, Label Europa Cinemas).

 
Láthatjuk még Lech Majewski Üvegszáj (Szklane usta) című alkotását. A film főhőse fiatal költő. A pszichiátriai intézetben kezelt férfit álmain, rögeszméin, képzelgésein, félelmein keresztül ismerjük meg. Majewski arról győz meg bennünket, hogy a képzelet világa sokkal gazdagabb a valóságnál. Élhetünk intenzív életet úgy is, hogy el sem mozdulunk a helyünkről. Nem hangzanak el itt semmiféle szavak, a film egészének átélésében csak a zene és a hangeffektusok vannak segítségünkre. A Velencében élő Majewskival május 9-én és 10-én találkozhatnak a filmbarátok.
 
A szemlén bemutatják még a Statiszták (Statyci, 2006) és a Hölgyválasz(Lejdis, 2008) című alkotásokat is. Mind a két film óriási közönségsikert aratott Lengyelországban. Tomasz Konecki produkciója (Hölgyválasz) négy lányról szól, aki képtelen megérteni a másik nem - szerinte teljesen abszurd - világát.
 
Részletes program
május 8.          19.00    Rezervátum, Marcin Kwasny bevezetésével
 
május 9.          19.00    Szálka - animáció
                                     Cselek
 
                        21.00    Alter ego - animáció
                                     Üvegszáj, Lech Majewski bevezetésével
 
május 10.        19.15    Életvonal - animáció
                                     Hölgyválasz
 
május 11.        19.15    Bárka - animáció
                                     Statiszták