Lesz újra 1984?

Film

A világhírű irodalmi alapanyagot egyébként többször feldolgozták már, a leghíresebb változatot Michael Radford rendezte 22 évvel ezelőtt, főszerepben John Hurt-tel és Richard Burton-nel.

George Orwell szomorú utópiájának, az 1984 című regénynek a kiadásától politikai megfontolásból kezdetben elzárkóztak az angol kiadók. Csak az író halála előtt egy évvel, 1949-ben jelenhetett meg. A keleti államokban szovjetellenesnek minősítették, de valójában minden terror ellen tiltakozik.

Az író jóslata, nyomasztó víziója szerint 1984-ben a világ három hatalmas államra lesz felosztva, amelyeknek lakosait elnyomó kormányhatalmak, erőszakszervezetek irányítják. A világ fölött a "Nagy testvér" uralkodik. A kiváltságosok a " belső párthoz", tartoznak, a többiek mind a "külső párt" tagjai és a kiváltságosokat szolgálják. Életüknek minden pillanata tudatos tervezés szerint zajlik. Egyéni akcióknak, érzelmeknek nincs helye, mert azt a "gondolatrendőrség" bünteti. Winston Smith, az egyik munkás is állandó rettegésben él. Lakása, vagy inkább cellája egyik falát betölti a hatalmas monitor, mely minden mozdulatát követi. Az öröm bármilyen formája, beleértve a szerelmet is, tilos. Nem csak Winston sorsa ez, így él a többi szerencsétlen is. Csakhogy egy nap Julia, a fiatal, barnahajú lány egy cédulát csúsztat Winston kezébe. Ennyi áll rajta: "szeretlek". Winston beleszeret a lányba és a tilalom ellenére viszonyt kezd vele. A büntetés nem marad el...

Ha a színész-rendezőnek sikerül összegyűjteni a mozihoz szükséges pénzt, elkezdődhet a forgatás. Orwell alkotása ugyanis még mai is igen aktuális - nyilatkozta Tim Robbins, aki egyébként 2006-ban három produkcióban is megvillantja színészi tehetségét, többek közt Phillip Noyce drámájában, a Hotstuff-ban.