Lesz Vissza a jövőbe 4?

Film

Robert Zemeckis trilógiájának sztárja, a Parkinson-kórban szenvedő Michael J. Fox a minap elárulta, hogy szívesen venne részt egy újabb darabban, de csak akkor, ha annyi idősnek ábrázolják majd a produkcióban, mint amennyi valójába. Fox a korábban Christopher Lloyd által alakított "Doki" bőrébe szeretne belebújni.

"A dolog csak akkor működhetne, ha Doki szerepét kapnám meg. 44 éves vagyok, nem érdekel már a görkorival való rohangászás. Ez már megvalósult az első három részben. Meg is mondtam a forgatókönyvíróknak, hogy mi már bizonyítottunk, itt az ideje, hogy egy fiatalabb generáció is bemutatkozzon, ezért írják a könyvet az ifjú tehetségekre" - nyilatkozta a Fox a moviehole.net-nek.

Michael J. Fox-ot legutóbb 2002-ben láthatta a közönség az Úttalan út című Bob Gale produkcióban. Betegségéből kifolyólag a sztár az elmúlt években csak hangját kölcsönözte különböző karaktereknek, például ő szólaltatta meg Stuart Little kisegeret.