Lorna hallgatása a belga mesterektől

Film

A belga filmművészet kevéssé ismert a hazai mozinézők számára, pedig többek közt olyan alkotók munkáitól hangos mostanában az ország, mint az általunk is elemezgetett Erik Van Looy vagy Fabrice du Welz. Azért természetesen vannak páran, akik itthon is felismerték, hogy érdemesebb alaposabban utánanézni, mit is produkálnak a belgák, így tavaly októberben létrejöhetett a Belgium két nemzetiségű világába betekintést engedő Belga Filmfesztivál.

A szemfülesebb olvasóknak valószínűleg a fentebb emlegetett rendezők mellett nagyon hiányzik egy testvérpár neve. Hát persze, hogy a visszafogott, de pont emiatt óriási erővel bíró műveikről ismert Dardenne fivérekre gondolunk, akik nem túlzás, ha azt állítjuk, a nyugat-európai ország legfontosabb alkotópárosának számítanak, amit ha csak díjakban kéne mérni, elég lenne felsorolni Arany Pálmáik számát. Luc és Jean-Pierre Dardenne először 1999-ben hódították meg Cannes-t a Rosetta című drámával, majd jött a 2002-es év egy Ökumenikus Zsűri díjjal A fiúnak (a fődíjra ekkor is jelölték őket), aztán az Arany Pálma duplázás 2005-ben A gyermekért.

A dokumentumfilmezés felől érkezett művészek mostanában új produkcióval, a Le silence de Lorna-val (Lorna hallgatása) készülnek. Ahogy azt már megszokhattuk tőlük, főszereplőnek ismét egy társadalom peremén élő fiút és lányt választottak. Utóbbi, akit Az ígéret és A gyermek főszereplője, a 26 éves Jérémie Renier formál meg, a kudarcokkal teli hétköznapokból a droghoz menekül. Majd meglátjuk, hogy ezen segít-e egy előre elrendezett házasság révén társul rendelt illegális bevándorló albán lány?! A választ egyelőre nem tudjuk, de a testvérek alkotásainak ismeretében semmi üdítőre ne számítsunk.