Luis Bunuel életműve könyvsorozatban

Film

(MTI) - A L'Harmattan kiadó által gondozott sorozat bevezető darabja az Utolsó leheletem című önéletrajz, a következő három kötet pedig tíz forgatókönyvet foglalja majd magában.
Az önéletrajzi kötet az Oscar-díjas filmrendező és barátja, forgatókönyvíró társa, Jean-Claude Carriere beszélgetései alapján született, a könyvet 1982-ben, Bunuel halála előtt egy évvel adták ki Párizsban.
A forgatókönyveket tartalmazó első, már megjelent részben az alkotó első két filmjének szövege, a húszas-harmincas évek szürrealista mozgalmának két jelentős kortörténeti dokumentuma olvasható: Az andalúziai kutya, amelyet Salvador Dalíval közösen írt, valamint a Párizsban forgatott Aranykor. Ezek mellett a hatvanas évek első felének két kiemelkedő műve, a Spanyolországban készült Viridiana és a mexikói korszak legismertebb alkotása, az Öldöklő angyal is szerepel a kötetben.
Az andalúziai kutya és az Aranykor forgatókönyvében a szerkesztők vastag, illetve vékony betűvel különböztetik meg a megvalósult film szövegét az eredetitől, a többi alkotás esetében az eredeti forgatókönyvet közölték.
"A forgatókönyv egy közbülső állomás, amely csak a filmmel összehasonlítva nyeri el igazi értékét: ennek a könyvnek akkor nincs hiányossága, ha az olvasók megnézik az alkotást is" - mondta a keddi bemutatón Pálfi György filmrendező, aki saját bevallása szerint alkotói bátorságot is tanult a spanyol művésztől.
Pálfi György mellett Iványi Marcell filmrendező, Bikácsy Gergely filmkritikus és Imrei Andrea fordító is részt vett a bemutatón, amelyen Luis Bunuel filmjeinek aktualitásáról, provokatív hangvételéről és megértési nehézségeiről is szó volt.
A sorozat második és harmadik kötete a tervek szerint három-három forgatókönyvet tartalmaz majd: az Egy szobalány naplóját, a Tristanát és a Tejutat, valamint a hetvenes évek végén forgatott trilógiát (A burzsoázia diszkrét bája, A szabadság fantomja, A vágy titokzatos tárgya).
Luis Bunuel 1900-ban született a spanyolországi Calandéban. Az 1920-as évek végén Franciaországban kezdte filmrendezői tevékenységét, a francia avantgardisták - a szürrealisták - jelentős képviselője lett.
A harmincas években áttért a realista stílusú dokumentumfilmek készítésére. Néhány évig Spanyolországban dolgozott, majd az Egyesült Államokba emigrált, ahonnan 1946-ban Mexikóba költözött.
A burzsoázia diszkrét bája című filmjével 1972-ben elnyerte a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat.
Luis Bunuel 1983. július 29-én halt meg Mexikóban.
A Cervantes Intézet filmklubot is szervez a rendező alkotásaiból, a spanyol kulturális központ az alkotó 13 filmjét vetíti január 16-ig.