Madeleine miatt csúszik Ben Affleck rendezői debütálása

Film

Ben Affleck az Ütközéspont című filmben

Több mint négy hónapja tartja lázban a világot a kérdés: mi történt május 3-án egy portugál üdülőhelyen az ikerpár testvérei mellől eltűnt négyéves brit Madeleine McCannel? A rejtélyes ügy szinte naponta vesz bizarrabbnál bizarrabb fordulatot. A dolgok jelenlegi állása szerint a kislány szülei az első számú gyanúsítottak, aminek bizonyításán gőzerővel dolgozik a portugál rendőrség. Vérnyomok tűnnek fel itt (a család által hetekkel Maddie eltűnése után bérelt autóban), vérnyomok tűnnek fel amott (múlt hét pénteken például a család által tavasszal bérelt apartmanhoz közeli lakásban), neves focisztártól (David Beckham), "varázsló anyukán" keresztül (J. K. Rowling) egészen a pápáig sokan megszólalnak a közvélemény segítségét kérve, egymásnak esik a portugál és a brit sajtó, de egyre biztosabbnak látszik, hogy Madeleine már nem él.

Hogy mi köze egy filmekkel foglalkozó rovatnak mindehhez? Mindösszesen annyi, hogy Ben Afflecket és a forgalmazó Buena Vista Internationalt, valamint leányvállalatát, a Miramaxot annyira megrázták a történtek, hogy úgy gondolták: elhalasztják a színész első nagyjátékfilmes rendezésének bemutatóját. A döntés szinte magától értetődő. Az amerikai sztár annak a Dennis Lehane-nek a könyvét vette alapul, aki műveivel már többször sokkolta az olvasóközönséget. (A népszerű szerző Titokzatos folyó című 2001-es kötetéből készült Clint Eastwood remekbe szabott, Oscar-díjas alkotása.) A Gone, Baby, Gone kísértetiesen emlékeztet a Madeleine McCann-esetre. A történet Boston egyik veszélyes negyedében játszódik; főszereplője két magánnyomozó, aki a rendőrséggel párhuzamosan próbál nyomára bukkanni egy elrabolt négyéves kislánynak. Az eset felgöngyölítése közben olyan dolgokba tenyerelnek bele, melyek több veszélyt hordoznak, mint azt korábban gondolták.

A Ben öccse, Casey Affleck, Morgan Freeman és Michelle Monaghan főszereplésével leforgatott produkció angliai bemutatója az eredetileg tervezett november helyett egy hónappal csúszik. Ben Affleck a döntéssel kapcsolatban a Deauville Filmfesztiválon azt nyilatkozta, hogy a film csak kereskedelmi ügy, a kislány eltűnése viszont élet-halál kérdése. Nem akarnak senkit felzaklatni a filmmel, így inkább elhalasztják a bemutatót.

Nagy-Britanniában tehát december 28-tól látható a produkció. Nálunk a forgalmazó októberben tervezi műsorra tűzni Affleck rendezését.