A díjnyertes kisfilmek között olyan ritkaságokat találunk, mint a 1965-ben nyert kísérleti film, a Nyitány. Vadász János alkotása azt a rejtélyes folyamatot mutatja be bravúros szuperközelik segítségével, ahogyan egy tojásból kikel a kiscsibe. A költői képsorokat Beethoven Egmont-nyitányának zenéje kíséri.
1977-ben az újgenerációs magyar animáció egyik legnagyobb egyénisége, Jankovics Marcell nyerte el a legrangosabb filmfesztivál fődíját Küzdők című alkotásával. A film egy végletekig letisztult, absztrakt csatát mutat be, amit a művész vív alkotásával, pár percben kifejezve az európai művészet és a szerzőiség viszonyának nagy kérdéseit.
A magyar animáció díjainak sorát Vajda Béla Moto Perpetuo című munkája gyarapította, mely 1981-ben nyerte el az Arany Pálmát. Az abszurd és groteszk stíluseszközökkel operáló animáció a vasfüggöny mögötti világ mindennapjainak görbe tükrét adja, mozgóképes manifesztumaként az örkényi egypercesek világképének.
A kilencvenes években a magyar alkotások közül a legnagyobb cannes-i sikert Iványi Marcell Szél című rövidfilmje aratta, ami 1996-ben érdemelte ki az Arany Pálmát. Az egyetlen snitt egyetlen körsvenkjére épülő fekete-fehér film a francia fotográfus, Lucien Hervé képe alapján készült, amely három asszonyt ábrázol, ám Iványi a motívumot tökéletesen adaptálta a kietlen magyar puszta világába: úgy mesél el egy, a helyszín komorságához tökéletesen méltó történetet, hogy közben újra is értelmezi a hazai filmtörténet toposzait, a pusztát és az egysnittes képalkotást.
Úgy tűnik, minden évtizedre jut egy magyar cannes-i fődíjas rövidfilm, hiszen 2002-ben Mészáros Péter következett Eső után című filmjével. A Széllel ellentétben ez erős montázstechnikával felépített mű. A formai bravúrok mögött pedig egy ezredfordulós női sors, valamint egy családon belüli erőszak története sejlik fel finom utalásokon és egy szimbolikus bicikliúton keresztül.
