Magyar bevándorlók és az amerikai álom

Film

 Jelenet a Hunky Blues-ból

(MTI) - A nemzetközileg elismert, 2007-ben Erasmus-díjjal kitüntetett filmrendező 100 perces dokumentumfilmje azokról a magyar bevándorlókról szól, akik 1890 és az első világháború között léptek az ígéret földjére egy jobb élet reményében. A film az Extremely Hungary című magyar kulturális évad egyik saját produkciója; Orsós László Jakab, az évadot szervező New York-i Magyar Kulturális Intézet igazgatója rendelte meg.

 
A világpremiert a nagy érdeklődésre tekintettel a kisterem helyett a 400 fős nagyteremben tartották meg. A közönség az alkotást a Modern Mondays című dokumentumfilmes sorozat keretében láthatta.
 
A rendező a washingtoni Kongresszusi Könyvtárból, az Ellis-szigeti Bevándorlási Múzeumból és a New Jersey állambeli New Brunswick magyar közösségétől származó korabeli felvételek, valamint a New Brunswick-i magyarok által az utóbbi évtizedekben összegyűjtött fotók és interjúk felhasználásával készítette el filmjét. A vetítésre New Yorkba érkezett Forgács Péter elmondta: összesen 130 órányi interjú, 2500 fotó, 30 könyv és 30 órányi film szolgált a film alapanyagául.
 
Nagyon sokat hallani az Amerikába bevándorolt, híressé vált emberek sikertörténeteiről, de soha nem esik szó az egyszerű emberekről. Ez a film róluk szól, az Amerikában jobb megélhetést kereső magyar földművesekről, bányászokról és más egyszerű emberekről - mondta a rendező a vetítés után.
 
A személyes történeteket is felvillantó dokumentumfilmben fekete-fehér archív felvételek peregnek, amelyekhez az egykori bevándorlókkal készült interjúk szolgáltatják a hanganyagot. "Magyarországon paraszt voltam, itt Mister lettem" - mondta egy emigráns. A film bemutatja az új életet kezdő magyarok küzdelmeit, a megérkezés, az integráció és az asszimiláció nehéz pillanatait.
 
Az 1950-ben Budapesten született médiaművész, független filmes új alkotását (amelynek teljes címe: Hunky Blues - magyar bevándorlók és az amerikai álom; a Hunky a tanulatlan, szegény magyarok gúnyneve volt Amerikában) pénteken New Brunswickban, vasárnap pedig a washingtoni Szépművészeti Múzeumban mutatják be. A magyarországi bemutatót őszre tervezik.
 
Forgács Péter az Extremely Hungary évad egyik főszereplője; márciustól augusztusig a New York-i Zsidó Múzeum ad otthont A Dunai Exodus című interaktív multimédiás installációjának.