Magyar díjazott a PRIX EUROPA 2006-on

Film

A PRIX EUROPA az európai médiumok (tévé- és rádiótársaságok, internetportálok) legnagyobb éves seregszemléje, melyet idén 20. alkalommal rendeztek meg.

A SPOT-kategória főtámogatója a Német Külügyminisztérium ? az előzetes jelzések szerint ? jövőre, Németország soros elnöksége idején az Európai Unió hivatalos eseményein vetítené a díjnyertes alkotást, hogy ezáltal filmes eszközökkel is reprezentálja az európai egységet.

A film a Kodolányi Vizuális Alkotóműhelyben készült (www.kodolanyi.hu/alkotomuhely), melynek filmjei ebben a hónapban túlvannak a 100. nemzetközi fesztiválszereplésükön.

Vadócz Péter a Kodolányi János Főiskola kommunikáció szakán szerzett diplomát. Először itt fogott kamerát a kezébe és itt készítette első rövidfilmjeit (mint író, operatőr, vágó, rendező). Kétszer volt a Magyar Filmszemle Diákzsűrijének tagja, valamint két nemzetközi fesztiválon is zsűritag volt Németországban.2001 óta dolgozik a főiskolán és vezeti a két és féléve alakult Kodolányi Vizuális Alkotóműhelyt.
Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem kommunikáció szakos hallgatója.

Filmjei már több mint 100 nemzetközi filmfesztivál versenyprogramjában szerepeltek a világ számos országában: Azerbajdzsán, Kanada, Horvátország, Szlovénia, Szlovákia, Kuba, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Olaszország, Macedónia, Hollandia, Új-Zéland, Norvégia, Lengyelország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svájc, Ukrajna, USA, Egyesült Arab Emirátus, Anglia, Zimbabwe. Több fesztivál versenyprogramjában egyedül képviselte hazánkat.

Eddig magyar, ukrán, olasz, azerbajdzsáni, amerikai és német fesztiválokon díjazták filmjeit.