A magyar film napjai

Film

A dokumentumfilmek között szerepel többek között El Eini Sonia Csendesfilmje a holokauszt-túlélő Kőnigh Judit néniről, Szabó Mihály filmje Simon Segali izraeli színészről (Simon - Fejezetek egy ember életéből), két fiatal filmes, Pálos Péter és S. Takács András szabálytalan úti-dokumentuma New Yorkról, s az ott élő magyarokról (New York-Budapest), az idei versenyfilmek közül Gyarmathy Lívia Kishalak... Nagyhalak... című filmje,  Feszt Judit és  Somogyvári Gergő portréja egy Portugáliában élő brazil emigráns művészről (Csempelevél), valamint az elsőfilmes Konecsny Emőke rendkívül izgalmas alkotása egy csodálatos szerelmi történetről (Gogo & George).

 
A tavalyi, díjazott dokumentumfilmek közül három is képernyőre kerül: az Esélyegyenlőségi díjat elnyert A süllyedő falu (alkotója Szirmai Márton, akinek szintén díjnyertes kisjátékfilmjét, a Szalontüdőt is láthatjuk a válogatásban), a kategóriában rendezői díjat kapott Kovács Kristóf  Malaccal teljes című rendkívül humoros munkája, valamint a Karlovy Varyban a legjobb dokumentumfilm-díjjal jutalmazott Letűnt világ, Nemes Gyula produkciója.
 
Idén a Magyar Mozgókép Mestere címet Elek Judit kapja, ebből az alkalomból a Duna Televízió A hét nyolcadik napja című filmjével köszönti a rendezőnőt, az Életműdíjban részesülő Bacsó Pétert pedig a De kik azok a Lumnitzer nővérek? című munkájával.
 

Idén 110 esztendős lenne Páger Antal - a kiváló színészre a legendás Hattyúdallal és az 1942-es Házassággal emlékezik a tévé. Tarr Béla kultikus A londoni férfijának országos televíziós premierje a Duna Televízióban lesz február 1-én.

 
A korábbi díjnyertes filmek közül műsorra kerül a Konyec - Az utolsó csekk a pohárban, a Fehér tenyér és a Fövenyóra. A magyar film napjait rövidfilm-összeállítás zárja.
 
Részletes program
Január 26.
19:00   Csendesfilm (El Eini Sonia)
19:30   Csempelevél (Feszt Judit, Somogyvári Gergő)
 
Január 27.
15:30   Simon - Fejezetek egy ember életéből (Szabó Mihály)
19:55  A hét nyolcadik napja (Elek Judit)
 
Január 28.
20:45   Kikötő - Extra 
24:00  Hordozható haza - Domonkos István portré két tételben (Bollók Csaba)
 
Január 29.
20:00   Szalontüdő (Szirmai Márton)
20:10   A süllyedő falu (Szirmai Márton)
20:35   New York-Budapest (Pálos Péter, S. Takács András)
21:15   Panoráma - ritmusok IV. (Sopsits Árpád)
23:25   Józsi nővér és a sárga bicikli (Zsigmond Dezső)
 
Január 30.
19:00   Gogo & George (Konecsny Emőke)
19:45   De kik azok a Lumnitzer nővérek? (Bacsó Péter)
 
Január 31.
08:35   Csutak és a szürke ló (Várkonyi Zoltán)
13:25   Hattyúdal (Keleti Márton)
15:10   Malaccal teljes (Kovács Kristóf)
20:00   Fehér tenyér (Hajdú Szabolcs)
22:05   Konyec - Az utolsó csekk a pohárban (Rohonyi Gábor)
 
Február 01.
13:30   Házasság
20:40   A londoni férfi (Tarr Béla)
22:55   Duna Mozi
 
Február 02.
19:00   Kishalak... Nagyhalak... (Gyarmathy Lívia)
19:30   Letűnt világ (Nemes Gyula)
 
Február 03.
20:00   Fövenyóra  (Tolnai Szabolcs)
22.40   "Rövidre vágva" - kisjátékfilm-összeállítás