Magyar filmek Párizsban az Animációs Film Világnapján

Film

Az Animációs Film Világnapját számos rendezvénnyel ünneplik az idén szerte Franciaországban. Párizsban a város szívében, a Les Halles központban található Forum des Images mozi az új EU-tagországok animációs filmjeiből mutat be válogatást. Ennek keretében vetítik többek között Tóth Pál: A szentjánosbogarak nemi élete című filmjét és Rofusz Kinga: Harlekin című alkotását. A sorozat záróestjén, 28-án a párizsi közönség ? az résztvevő országok képviselőjeként ? a magyar Tóth Pál filmrendezővel találkozhat. Ugyancsak 28-án a Párizsi Magyar Intézet a közelmúltban elhunyt Reisenbüchler Sándornak állít emléket egy filmválogatással.

Az Animációs Film Világnapja alkalmából Reisenbüchler Sándor (1935 ? 2004) filmjeiből mutat be válogatást a Párizsi Magyar Intézet október 28-án. A rendező filmjei számos nemzetközi fesztiválon arattak sikert, neve világszerte ismerősen cseng szakmai berkekben. Szemléletére jellemző volt, hogy ? bár elismerte a nyugati, és különösen a tengerentúli világ technológiai fejlettségét ? ugyanakkor felületesnek, rombolónak és hétköznapinak tartotta. Meggyőződése volt, hogy az emberiség elveszti látomásra való képességét. Utolsó filmje, A fény pillanata a látnokok visszatéréséről szólt.

A PMI-ben a következő filmeket vetítik:

A Nap és a Hold elrablása (1968) 11?

Az 1812-es év (1972) 11?

Isten veled, kis sziget! (1987) 14?

Allegro vivace (1989) 5?

Ecotopia (1995) 5?

Boldog világvége (1999) 8?

A fény pillanata (2002) 11?

Az Animációs Film Francia Egyesülete az új európai tagországoknak szenteli a 2004-es év rendezvényeit. Nyolc ország ? Szlovákia, Csehország, Szlovénia, Észtország, Litvánia, Lettország, Lengyelország és Magyarország ? animációs filmjeit élvezheti a francia közönség a Forum des Image nevű, Párizs központjában lévő filmközpontban. Magyar részről Tóth Pál: A szentjánosbogarak nemi élete című, 2000-ben készült alkotását és Rofusz Kinga: Harlekin című 2003-as filmjét vetítik. Október 28-án, a záróesten a publikum ? Tóth Pál filmrendezővel találkozhat.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:

ANIMÁCIÓS FILM VILÁGNAPJA. HOMMAGE A REISENBÜCHLER SÁNDOR

DÁTUM : 2004. OKTÓBER 28. 19 ÓRA

HELYSZÍN : PÁRIZSI MAGYAR INTÉZET