Magyar filmek Triesztben, bemutatkozott a Filmalap

Film

 

(MTI) - A csütörtökön kezdődött és január 25-ig tartó 23. Alpe Adria Cinema elnevezésű szemle a térség meghatározó filmes rendezvényei közé tartozik; Havas Ágnes a When East Meets West című koprodukciós fórumon mutatta be a Magyar Nemzeti Filmalapot.

 
A kelet-európai országokkal való filmes együttműködést elősegítő fórumon négy filmalap mutatkozott be. Mint a közleményben szerepel, a nemzetközi filmszakma képviselői üdvözölték a Magyar Nemzeti Filmalap létrejöttét, kiemelve, hogy másfél év nehézségei után megújult struktúrában működik tovább a filmszakmai támogatás Magyarországon.
 
"A résztvevők hangsúlyozták: a magyar Filmalap jó példát mutat azzal, hogy a forgatókönyvek fejlesztését és a bevételek filmtámogatásba visszaforgatását kiemelten kezeli. A külföldi filmesek irigylésre méltónak tartják, hogy a hatos lottó játékadójának 80 százaléka képezi az állami filmtámogatás forrását, kiszámíthatóvá és folyamatossá téve az egészestés műfajok finanszírozását" - áll a közleményben.
 
A trieszti filmfesztivál dokumentumfilm versenyében Szekeres Csaba és John Oates magyar-brit koprodukcióban készült Örvény című alkotása versenyez, a rövidfilmek között Simonyi Balázs Finale című többszörös díjnyertes alkotása indul. A fesztivál különprogramjában Kollár Róbert és Lázs Sándor Holtak országa című munkája látható.
 
A fesztiválhoz kapcsolódó When East Meets West "pitch fórumra" 18 filmterv kapott meghívást. Taschler Andrea (Mirage) producer mutatta be Pater Sparrow új filmtervét, a Boris Vian könyve által ihletett Szívtépőt. Stalter Judit (Laokoon) producer a "Warm Up" programban vett részt, ahol potenciális koprodukciós partnerekkel tárgyalt a Lemon Juice and Indigo című filmterv megvalósításáról.
 
Idén a skandináv országokkal való koprodukciós lehetőségekre hívták fel a figyelmet Triesztben. Dánia, Finnország, Izland, Norvégia és Svédország képviselői az európai koprodukciós együttműködések fontosságát emelték ki.
 
A trieszti filmfesztivál nyitófilmje a Magyarországon már bemutatott Anyák (Mothers), a macedón filmrendező, Milko Mancsevszki alkotása volt.
 
A megnyitón tapssal köszöntötték a közönség soraiban helyet foglaló Szabó Istvánt, aki a fesztivál díszvendége és mesterkurzust is tart Triesztben.