A magyar fimtörténet és Jancsó Miklós művészete az interneten

Film

(MTI) - Megkezdte működését az első magyarországi filmtörténeti portál, valamint a Jancsó Miklós filmrendező művészetét bemutató honlap - közölték a szerkesztők hétfőn Budapesten. Az előbbi oldal csaknem nyolcszáz, 1945 és 1990 között készült magyar film adatait foglalja magában, száz kiemelt jelentőségű alkotás esetében filmrészleteket is tartalmaz - mondta Hirsch Tibor filmesztéta, filmtörténész az A38 hajón, Jancsó Miklós jelenlétében tartott sajtótájékoztatón. Mint hozzáfűzte, a www.filmtortenet.hu címen elérhető webhelyen egy tanulmány, több mint száz elemzés és hét portré is megtalálható. Hirsch Tibor kiemelte, hogy a magyar filmet illetően virtuális múzeumra, "panoptikumra" lenne szükség; a most indult portál véleménye szerint ennek a "héja", kerete lehet.

A filmtörténeti honlap a Magyar Mozgókép Közalapítvány filmes internetes stratégiája részeként indult el; a stratégia az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) Nemzeti Digitális Adattár (NDA) programja keretében valósult meg - olvasható a sajtótájékoztatón közzé tett összegzésben. A közlemény szerint a Jancsó Miklós művészetéről szóló portál a tárca digitális tananyag-fejlesztési pályázatának keretében készült el.

Csepeli György, az IHM politikai államtitkára a sajtótájékoztatón rámutatott arra, hogy a minisztériumnak a létrejöttekor öt nagy feladattal kellett szembenéznie. Ezek között említette az azóta megvalósult új hírközlési törvényt, az országos szélessávú internetes hálózat létrehozását, az informatikai ipar fejlesztését, az igény felkeltését célzó szocializációt, valamint a tartalom biztosítását. Az NDA, amelynek ötlete mintegy két és fél éve született meg, a magyar nyelvű tartalom létrehozását szolgálja - tette hozzá. Csepeli György kiemelte, hogy az internet segítségével a filmek kiszabadulnak az archívum fogságából, "kiröpítjük őket az örökkévalóságba". A politikai államtitkár a digitális írástudás ünnepének nevezte a két honlap indulását, hangsúlyozva: a filmtörténeti portál egy gyöngyszem abból a sorból, amit az NDA képvisel, magyar filmtörténet pedig nincs Jancsó Miklós nélkül.

A www.jancso.film.hu a rendező munkái közül 21 nagyjátékfilmet mutat be átfogóan. A stáblista mellett filmrészletek láthatóak, továbbá ezekhez kapcsolódó játékos párbeszédek is olvashatók. A honlap a filmhu webcsalád tagja, amely csaknem másfél éves előkészület után szintén e hónapban kezdte meg működését. A site alapját egy 1998-ban kiadott multimédiás CD-ROM képezte. Az oldalon Hirsch Tibor köszöntőjét tizenegy oldalas portré követi. A webhely hat rovatban foglalja össze a filmrendező művészetét.

A mozi alfejezetben filmrészletek is szerepelnek, így például ízelítő látható a Szegénylegények, a Csillagosok, katonák, a Szörnyek évadja, a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten, az Anyád! A szúnyogok és A mohácsi vész című alkotásból. Az oldalon archívum, galéria, linktár és motívumtár is elérhető, utóbbiban a víz, a tűz, a fegyverek és a meztelenség mellett megjelenik a "zárókép hátranézéssel" is. A múzeum rovatban maga a mester anekdotázik életéről.