Magyar koprodukcióban készült versenyfilm a velencei filmfesztiválon

Film

 Essential Killing

(MTI) - A Skopia Film produkciójában készült provokatív thriller főszerepeit Vincent Gallo és Emmanuelle Seigner (Roman Polanski felesége) alakítják. A szinte teljesen dialógusok nélkül pergő film egy afgán férfiról szól (Gallo), aki Kabulban amerikai fogságba esik, majd egy meg nem nevezett európai országba szállítják. Sikerül ugyan megszöknie, de a téli hidegben bolyongva rákényszerül, hogy a túlélése érdekében bárkivel végezzen, aki az útjába kerül.

   
A forgatókönyvet Jerzy Skolimowski és Ewa Piaskowska jegyzi. A film lengyel, ír és norvég partnereihez a magyar Mythberg Films produkciós cég csatlakozott. A budapesti Mythberg Films játék- és televíziós filmeket gyárt. Korábbi munkáik között szerepel Gothár Péter Passzport és Magyar szépség című filmje, valamint Jancsó Miklós Oda az igazság! című történelmi drámája is. A magyar produkciókon kívül koprodukciós vállalkozásokban is részt vesznek.
   
Jerzy Skolimowski több alkalommal is szerepelt munkáival a velencei filmfesztiválon. 2001-ben a filmmustra nemzetközi zsűrijébe is meghívták. Le départ című filmjéért 1967-ben elnyerte a Berlinale Arany Medve-díját. Az 1982-es A nagy gázsi című fekete komédiáért pedig Cannes-ban kapta meg a legjobb forgatókönyv Arany Pálmáját. Két éve Négy éjszaka Annával című filmjével aratott sikert Cannes-ban.