Magyar rajzfilmsorozat európai sikere

Film

 

Az Oscar-díjas rendezőnk, Rófusz Ferenc (A légy) ötlete alapján a volt pénzügyminiszter, László Csaba szakértésével készült rajzfilm a pénzen keresztül szórakoztatóan, mégis érthetően mutatja be a gyerekeknek és a felnőtteknek a gazdaság működését és a pénznek az abban betöltött szerepét. Az epizódok szerves részét képezi ezenkívül az euró kialakulása és jelenlegi helyzete környezetünkben. 

A kisfilmsorozat a hangsúlyt úgy helyezi a pénzre, hogy humorosan, szórakoztatóan, de mégis érthetően taglalja a témát. A rajzfilmszéria oktatófilm, mely főként a gyerekeknek szól, de a család felnőtt nézőit is magával ragadhatja. 

Az Ez kész! Pénz! DVD-kiadásából Csehországban már 21 ezer példány (!) kelt el, de Romániában is igen nagy érdeklődést váltott ki. A produkció (sugárzásra és forgalmazásra) tárgyalásokat folytat további európai országokkal is, így nagy valószínűséggel hamarosan Németországban, Franciaországban és Olaszországban is látható lesz az animációs széria. 

A DVD idehaza egyelőre csak a Tesco áruházlánc üzleteiben kapható, de heteken belül a Hírlapterjesztő egységeiben is fogják árulni, illetve az oktatási anyagokat forgalmazó kereskedők polcaira is kikerül.